Hirdetés
Teljes tejpiaci ellenőrzést rendelt el a Nébih
Máris van látszata a tegnapi budapesti tüntetésnek, amelyen tejtermelők vonultak fel teheneikkel és adták át petíciójukat többek között a Nébih elnökének is. Ezt követően a hivatal közleménye szerint teljes tejpiaci ellenőrzést rendeltek el.
A magyar tejágazat helyzetéről, a tejtermelők legsúlyosabb problémáiról és a hatósági támogatás megerősítéséről egyeztetett többek között Oravecz Márton, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) elnöke a tejtermelők és -feldolgozók képviselőivel. A Nébih elnöke átvette a termelők petícióját és tájékoztatta a résztvevőket, hogy az első adatok kézhezvételét követően elrendelte az ágazat komplex, fokozott ellenőrzését.
A Nébih székháza elé érkező demonstrálók állatait friss vízzel és állatorvosi ügyelettel várta a hatóság. Oravecz Márton a hivatal nevében átvette a petíciót, majd egyeztetésre invitálta a tejtermelők és -feldolgozók képviselőit.
Hirdetés
Milyen hatása lesz a tegnapi tüntetésnek hosszabb távon? (Fotó: MTI)A megbeszélésen szóba került, hogy a termelők, a piac fehérítése érdekében, több és esetenként a korábbi évekre is visszanyúló vizsgálatot szeretnének. Mindehhez elengedhetetlennek tartják a hivatal megerősítését, számítanak a Nébih szigorú és következetes fellépésére.
Oravecz Márton biztosította a képviselőket, hogy minden rendelkezésére álló jogi eszközzel fellépnek a tisztességtelen előállítókkal és forgalmazókkal szemben. A hivatal elnöke a mai naptól átfogó célellenőrzést rendelt el a tejpiacon, a munkatársak reggel óta végzik a vizsgálatokat az ország több pontján. A hatóság szakemberei többek között a beszerzési ár alatti értékesítést vizsgálják a legmeghatározóbb kereskedelmi szereplőknél. A vizsgálat első szakaszában az elmúlt 60 napot ellenőrzik, ami a korábbi évek szúrópróbaszerű átvilágításával folytatódik majd.
A gazdasági csalások felderítése mellett a hatóság kiemelt figyelmet fordít az élelmiszerbiztonsági feltételek teljesülésére is. Ennek érdekében a Nébih Kiemelt Ügyek Igazgatósága több napos vizsgálatsorozatba kezdett az ország teljes területén. Emellett Zsigó Róbert, élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár elrendelte a tej- és tejtermékek célellenőrzését is, amit a kormányhivatalok élelmiszerlánc-biztonsági szakemberei hajtanak végre.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK
2024.05.22.A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés