Hirdetés
Szennyezett műanyagból is gyárt mezőgazdasági termékeket a nemesvámosi cég
A Green Csoport és a Jáger Csoport nemesvámosi beruházásánál alkalmazott újszerű technológia új szemléletet honosít meg a magyar mezőgazdaságban. Ennek lényege, hogy nem szennyezi a környezetet, hanem fejleszti azt - mondta Nagy István agrárminiszter a Veszprém megyei településen elkészült üzemcsarnok átadásán. Nemesvámoson a mezőgazdaságban használatos műanyag fóliahulladék felhasználásával készült termékeket gyártanak, így mentesítik a környezetet a szennyeződéstől, egyben hatalmas lépést tesznek a körforgásos gazdaság megvalósítása felé - mondta a miniszter.
Nagy István elismerését fejezte ki Csatári Lászlónak, a Jáger Csoport tulajdonos ügyvezetőjének, hogy kifejlesztette a technológiát, amelynek során a felhasznált műanyag tisztítása és az ezzel járó környezetszennyezés nélkül készítenek új termékeket. A miniszter felhívta a figyelmet, hogy országszerte már mintegy száz begyűjtő ponton adható le a mezőgazdaságból származó műanyag hulladék.

Nagy Lajos, a Green Csoport tulajdonos ügyvezetője ismertette: a két cég együttműködése során a Jáger Csoport ügyvezetője által kifejlesztett agglomerációs technológiát a Green Technológia Kft. meghonosította a mezőgazdaságban. Az új technológia lehetővé teszi, hogy - ellentétben a korábban használt módszerekkel -, szennyezést hordozó műanyag termékeket is felhasználjanak az agglomerátum gyártása során - közölte.
Hirdetés

Újra a mezőgazdaságba kerül a műanyaghulladék egy része
A műanyag hulladék újbóli felhasználásával olyan termékeket állítanak elő a cégnél, amelyeket szintén a mezőgazdaságban tudnak alkalmazni. Mintegy 15 különböző terméket állítanak elő az üzemben, köztük csöveket, mezőgazdaságban használatos hálót, munkavédelmi padozatot. Az új csarnok mintegy 600 négyzetméteres, az üzemben 170 ember dolgozik.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK
2024.05.22.A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés