Bár az agrárgazdasági elemzők negatív tendenciára és visszaesésre számítottak, még így is kellemetlen meglepetést okoztak a közelmúltban lezárult mezőgazdasági összeírás első adatai. Mindössze öt év alatt mintegy ötödével csökkent a mezőgazdasági területek száma Szerbiában, míg a gazdaságok száma 10 százalékkal esett vissza. A legnehezebb helyzetben az állattenyésztők vannak, drasztikusan lecsökkent a sertések, kecskék és a szarvasmarhák száma, azonban a juh- és baromfiállomány is kisebb lett. 

A Szerbiai Rádió és Televízió (RTS) összefoglalója alapján a szakértők szerint ez komoly vészjelzés, hogy sürgősen meghozzák azokat az intézkedéseket, amelyekkel megállítható a szerbiai mezőgazdaság további tönkretétele. Ellenkező esetben Szerbia elveszíti az élelmezési biztonságát, így olyan országgá válik, amely az élelmiszerimporttól függ - írta a szerbiai Szabad Magyar Szó.

Mindössze öt év alatt mintegy ötödével csökkent a mezőgazdasági területek száma Szerbiában, míg a gazdaságok száma 10 százalékkal esett vissza

A szerbiai statisztikák

A mezőgazdasággal foglalkozók átlagosan 60 évesek, és csupán minden 11. családi gazdaságot vezeti 40 év alatti személy. 14 százalékkal kevesebben dolgoznak ebben az ágazatban, mint 2018-ban, amikor a Szerb Köztársaság Köztársasági Statisztikai Intézete (RZS - Republičkog zavoda za statistiku Republike Srbije) legutóbb végzett mezőgazdasági felmérést. Az agrárgazdasági elemzők szerint amennyiben olyan helyzetbe kerülnek, hogy 20 százalékkal kevesebb a rendelkezésre álló földterület, mint öt évvel ezelőtt, hogy 6,3 százalékkal kevesebb a kihasznált földterület, hogy az erdők 48,2 százaléka eltűnt, akkor fel kell tenni a kérdést, hogy vajon hová tűntek el, és miről is van szó.

A szakértő szemével

A mezőgazdasági területek elvesztése óriási probléma, véli Dragana Latković, a növény- és zöldségtermesztési intézet igazgatótanácsának elnöke.

Az agrárelemzőink arra figyelmeztettek, hogy Szerbia évente mintegy 25 ezer hektár termőföldet veszít el. A mezőgazdasági területek nagy részét elfoglalják az infrastruktúra-építési területek, valamint a települések és ipari övezetek kiépítésének területei. Nem mondom, ezeket is meg kell építeni, de így elvesznek a földterületeink - mondta Dragana Latković. 

Hozzátette: az építkezés helyszínének kiválasztásakor – a lehetőségekhez mérten – olyan területeket kellene választani, amelyek kevésbé alkalmasak mezőgazdasági termelésre. A talajvesztés problémája azért is hatalmas, mert ez nem egy megújuló erőforrás. Arra is emlékeztetett, hogy a jelenlegi összeíráson alapuló statisztikák nem számoltak be drasztikus csökkenésről a termőföldjeink minőségét illetően.

Az állattartó szakma is szenved

Az állattenyésztők helyzete sem jobb, a szakértők szerint az állattenyésztés tönkretétele évtizedek óta tart - írta a cikk. Az elemzők szerint az állattenyésztés döntően a magánszektorban volt jelen. Ezek főként olyan kisebb gazdaságok voltak, amelyek nem tudtak megbirkózni a kemény konkurenciával. Mint mondták, az elmúlt években éves szinten 70-80 millió eurót költött Szerbia sertésimportra, itt a termelés megújítása hatalmas beruházási ciklussal járna.

Az agrárpolitika kialakításáért felelős embereknek érdemes lenne elgondolkodniuk ezeken az adatokon. Tekintettel arra, hogy az Európai Unióba törekszünk, olyan politikát kell kialakítanunk, amely alkalmazható a Közös Agrárpolitikában is, aminek nyilvánvalóan megvannak a maga problémái is, amint azt a franciaországi, németországi, olaszországi és spanyolországi tiltakozásokból is láthatjuk - nyilatkozta egy elemző az  RTS-nek a cikk szerint.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Legújabb hirdetések

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Partner

A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK

2024.05.22.

A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja. 

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás