A négynapos V. Extrém talajtani tábor keretében vizsgálták a talajt a diákok Miskolc, Püspökladány és Nádudvar területén. A Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar Földrajz-Geoinformatika Intézete a KITE Zrt.-vel szorosan együttműködve ötödik alkalommal rendezte meg talajtani táborát középiskolások számára 2023. augusztus 21. és 24. között. A 10 fős táborozó csapat – köztük visszatérő táborozókkal – kiegészült egyetemi hallgatókkal is.

A tábor négy szervezet, a KITE Zrt., a Magyar Talajtani Társaság, a Miskolci Egyetem Földrajz-Geoinformatika Intézete és a Püspökladányi Kísérleti Állomás és Arborétum közreműködésével jött létre.

Az V. Extrém talajtani tábor ideje alatt a fiatalok a talajszelvényekben értékes anyagok és élőlények után kutattak, valamint elemezték a talaj összetételét és rétegeit - Fotó: KITE Zrt.

Mészáros Gábor, a KITE Zrt. Innovációs Központjának rendszerfejlesztési igazgatójával a Haon beszélgetett. A nádudvari vállalat szakemberei közül Mészáros Gábor és Hadászi László innovációs főigazgató szak- és magánemberként is támogatta a tábor működését.

Dr. Dobos Endre, a Miskolci Egyetem Földrajz-Geoinformatika Intézet docense, a Magyar Talajtani Társaság elnöke a tábor vezetője aggodalmát fejezte ki Magyarország legfontosabb erőforrása, a termőföld kapcsán. Szerinte alig van már hozzáértő szakember, aki jobbá tudná tenni a földet. Nagyon kellenek a geológusok, a talajtanosok és a mérnökök, akikből egyre nagyobb hiány van. A táborba olyanok jönnek, akik már egyébként is érdeklődnek természettudományok iránt. Céltudatos tinédzser a még gimnáziumba járó és Szentendréről ide utazó Benyó Krisztián, aki úgy véli, hogy kortársai számára már fontos a fenntarthatóság. Számára ez a tábor remek lehetőséget biztosított gyakorlati tapasztalatok megszerzésére.

https://www.youtube.com/watch?v=SphByeu6Cm0
Dr. Dobos Endre bemutatója egy Orosháza melletti talajszelvényben

Mindenképpen szeretnék mezőgazdasági pályán elhelyezkedni és a későbbiekben saját gazdálkodást folytatni. Ezért elkezdtem megismerni az agrárvilágot és úgy éreztem, hogy sajnos nincs elég hangsúly azon, hogyan is óvjuk meg a környezetünket. Fontos kulcselemének azt láttam, hogy meg kell ismernünk a talajt. A táborban rengeteg újat tanultam úgy is, hogy már volt alapismeretem a témában. Ám így, amikor az ember a saját kezével megtapinthatja, az egész egy teljesen új távlatot ad – mondta a gimnazista a KITE-nek.

Ezért extrém a Talajtani tábor

A tábor extremitására is kitérve a szervezők elmondták, hogy alapvetően ez a megnevezés hívószóként funkcionál, de a 35-40 Celsius-fokban, tűző napon végzett talajszelvény ásása azért elég extrém feladatnak tekinthető a táborozók számára.

Drónfelvételen az V. Extrém talajtani tábor egyik talajszelvénye és a programok résztvevői- Fotó: KITE Zrt.

A táborban volt talajszelvény készítés, talajtani térképezés, drónok reptetése, 3D domborzatmodell készítési, digitális talajtérképezési elmélet, geoinformatika, precíziós gazdálkodás, gépbemutató, tájhasználati, néprajzi és ökológiai játék és feladat, fenntartható talajhasználat, bográcsozás és fürdőzés is.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Legújabb hirdetések

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Partner

A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK

2024.05.22.

A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja. 

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás