Hirdetés
Senki ne akarjon most francia gazda lenni
3 gyenge éven vannak túl a francia gazdálkodók a gabonát illetően. Idén azonban normalizálódott a termelés és 36,8 millió tonna búza termett az országban, az árak drasztikus csökkenése miatt azonban nehéz helyzetbe kerültek a búzatermesztők.
Összességében végre elfogadható mennyiséget sikerült termelniük a francia búzatermesztőknek. Így ismét visszatérhetne az ország az export-piacokra, ezzel megerősítve az ágazat helyzetét. Fontos kiemelni azonban, hogy míg az ország egyes részein kiemelkedően jó termést hozott a 2017-es év, addig máshol katasztrofálisan gyenge volt a termés.
A csökkenő gabonaárak a csőd szélére sodorhatják a francia gazdák egy részétAz in.reuters.com szerint azonban a francia gazdálkodók nem nyugodhatnak meg, sőt! Az utóbbi időszakban ugyanis a gabonaárak folyamatosan csökkennek a világpiacon, ami mellett az euró erősödése is rontja az esélyeiket a nemzetközi piacokon. Jelen pillanatban kijelenthető, hogy
Hirdetés
a francia gazdák tonnánként 30 eurót buknak a megtermelt búzán még úgy is, hogy az uniós támogatásokból ők is részesülnek.
Most a búza tonnáját 130 euróért tudják értékesíteni, mellé 30 euró állami támogatást kapnak szintén tonnánként, az önköltségük viszont egy tonna termésen 190 euró.
Nem meglepő tehát, hogy a francia búzatermesztők tömörülése (AGPB) szerint a 2017/2018-as szezonban átlagosan maximum 2.000 euró lehet a gazdák jövedelme, de ha tovább csökkennek az árak, akár még veszteséges is lehet az idei szezon. A veszteség elsősorban a kisebb gazdaságokat veszélyezteti, rendkívüli állami támogatás nélkül ezt nem élik túl.
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK
2024.05.22.A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés