Hirdetés
Programok a veterán traktorokat szeretőknek
Évről-évre rendeznek országszerte programokat, amelyek középpontjában a veterán traktorok állnak. Már tavasszal elkezdődtek a programok, de tartogat még a nyár is veterán találkozókat. Cikkünkben visszatekintés és programajánló!
Akik egyszer már beleszerettek a veterán traktorok világába, örökre a rajongói maradnak. Hiszen ők tudják: öreg traktor, nem vén traktor, olyannyira, hogy munkára is maximálisan alkalmasak. Ezeken a veterán traktor találkozókon a gazdák örömmel mesélnek járműveikről felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt.
Idén már elkezdődtek a veterán traktor találkozók, ízelítőül bemutatunk néhányat.
Hirdetés
Hofherr-Dutra gépmajális Pestszentlőrincen
Az idén már hatodik alkalommal került sor a pestszentlőrinci Hofherr-Dutra Gépmajális megrendezésére. A rendezvény a már hagyományossá vált módon, a Hofherr-Dutra Emléktársaság szervezésében, az egykori Hofherr villában, a Hofherr emlékhelyen zajlott le. Az idei év megemlékezésének középpontjában az 50 évvel ezelőtt bemutatott FRAK-B1 típusú forgórakodó gép sikere állt, amely az 1964. évi Budapesti Nemzetközi Vásáron a BNV I. díját és a vásári rendezés serlegét is elnyerte. A társaság tisztelettel emlékezett meg a hajdani kispesti traktorgyár kiemelkedő műszaki egyéniségeiről és a 65 évvel ezelőtt alapított, egykori Csepel Autógyárról, ahol a magyar traktorok és dömperek motorjait gyártották.
Csatári Sándor HSCS 30-32 típusú veterán traktoraII. Kiskőrösi Dutra Nemzetközi Találkozó
Traktorok minden mennyiségben, díszfelvonulás, filmvetítés és dutra cross várta a Közúti Szakgyűjteménybe látogatókat, június 6-8. között.
Második alkalommal rendezték meg a Kiskőrösi Dutra találkozótA minden évben megrendezésre kerülő Bokori Axiál Veterán Traktormajális sajnos az idén elmaradt. Ám a szervezők biztosítanak mindenkit arról, hogy 2015-ben megrendezésre kerül a jubileumi esemény!
Tavaly sokan vettek részt a jó hangulatú majálisonHabár már tavasszal elkezdődtek az ilyen jellegű programok, ám akad még szerencsére program a nyárra!
V.Regölyi Veterán Gépjármű találkozó és falunapok
Ahol a szépség mellett a kor is számít. Koncertek, finom életek és felvonulás is várja a látogatókat.
Időpont: 2014. június 21.
Részletek: www.regolyveteran.hu
A tavalyi találkozó egyik kiemelkedő járműveVeterán traktor és jármű találkozó Balatonlelle
Ismét a veterán traktoroké és járműveké a főszerep: a tóparti városban már harmadszor is megrendezik a veterán traktor és jármű találkozót. Felvonulás, traktorhúzóverseny, mini gép show és még megannyi program várja az érdeklődőket.
Időpont: 2014. június 28.
Újfehértói Veterán Börze
A helyszín továbbra is Béke tér, városi piac területe, ahol a börze mellett programok is várják a látogatókat.
Időpont: 2014. augusztus 24.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK
2024.05.22.A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés