Hirdetés
Osztrák-francia-magyar bűnügy a csempészett gímszarvasbikával: csaló vadászokat kaptak el Zalában
Osztrák vadaskertben nevelt szarvasbikával csaptak be egy francia vadászt Zala megyében. Csalás és közokirat-hamisítás miatt emeltek vádat négy ember ellen Zalában, mert egy osztrák vadaskertben nevelt gímszarvasbikát hoztak a megyébe, majd egy francia vendégvadásznak helyi trófeaként kínálták fel kilövésre - tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-t. A nem természetes környezetben felnevelt gímszarvas vadászatát a magyarországi törvények is tiltják, az osztrák jogszabályok szerint pedig szintén tilos a vadaskertben nevelt állat vadászati célú hasznosítása.
Pirger Csaba, a Nagykanizsai Járási Ügyészség vádemelése alapján közölte: 2007-ben vették nyilvántartásba a Felsőrajk és Pötréte térségében is területekkel rendelkező vadásztársaságot, amelynek tagjai közé tartozott egy 35 éves, ausztriai tartózkodási hellyel rendelkező, nagykanizsai születésű férfi és egy 37 éves alsórajki férfi. A társaságnál hivatásos vadászként alkalmaztak egy 43 éves felsőrajki férfit, aki az ügy harmadrendű vádlottja lett. A két fiatalabb férfi 2017 nyarán Ausztriában, egy karintiai vadaskert osztrák tulajdonosával - a negyedrendű vádlottal - megegyezett abban, hogy 9 ezer euróért, vagyis akkor mintegy 3 millió forintért megvásárolnak egy nála nevelt, értékes agancstrófeájú gímszarvasbikát, majd Magyarországra szállítják.

Itt is tilos, ott is tilosban
A nem természetes környezetben felnevelt gímszarvas vadászatát a magyarországi törvények is tiltják, az osztrák jogszabályok szerint pedig szintén tilos a vadaskertben nevelt állat vadászati célú hasznosítása. Ennek ellenére az osztrák férfi Magyarországra szállította a gímszarvast, amelyet ideiglenesen Alsórajkon, a másodrendű vádlott édesanyjának ingatlanján helyeztek el. A két fővádlott időközben egy vadászatszervezéssel foglalkozó, mezőhegyesi székhelyű cég képviselőjével - megtévesztéssel, fényképek alapján - megállapodott abban, hogy vendégvadászoknak kínálják fel az állatot kilövésre.
Hirdetés
A gímszarvasbika vége: hamis közokirat, 15,66 kilós trófea
A 2017 szeptemberében érkezett francia vadászok számára a 12-13 kilogramm agancssúlyú, elkábított bikát a Pötréte és Felsőrajk határában lévő vadászterületre szállították a vádlottak, majd amikor az állat az ellenszertől lábra állt, az egyik vendégvadász lelőtte. Az internetes felületeken is ismertté vált állatot - mint szabályos vadászaton elejtett gímszarvas trófeáját - néhány nappal később a Zala Megyei Kormányhivatal vadászati szervénél bemutatták bírálásra. Ez alapján a hatóság hamis tartalmú közokiratban rögzítette a kilőtt vad trófeájának adatait, ami 15,66 kilós volt. Ezt követően a megtévesztett francia vadász 35 ezer eurót, vagyis mintegy 11 millió forintot fizetett ki a vadásztársaságnak a trófea ellenértékeként. Az ügyről részletesebben beszámolt a Zaol portál, a cikket ide kattintva lehet elérni.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK
2024.05.22.A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés