Hirdetés
Nézzük, milyen lesz az időjárás a héten
Hétfőn előbb a Dunántúlon, majd délután a középső országrészben is vékonyabbá, szakadozottabbá válik a felhőzet, az északnyugati megyékben akár több órára is kisüthet a nap. A csapadékzóna súlypontja a nap folyamán kelet felé helyeződik át, délután az északkeleti, keleti megyékben is megszűnik az eső, zápor, zivatar. A Dunántúlon az északnyugatira, nyugatira forduló szelet, míg a Dél-Alföldön a délnyugati légmozgást napközben időnként élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 20 fok között alakul. Késő estére 10 és 15 fok közé hűl le a levegő.
Hétfő este a kevésbé felhős tájakon ismét erősen megnövekszik a felhőzet, nagy területen alacsonyszintű rétegfelhőzet, köd képződik. Eleinte az Alföld déli, délkeleti, valamint a Dunántúl nyugati, délnyugati részei fölé sodródhatnak be záporok, zivatarok, majd az éjszaka második felében a Dunántúlon már kissé nagyobb számban is kialakulhatnak ilyen csapadékgócok. A légmozgás gyenge marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 8 és 14 fok között valószínű, azonban az északi völgyekben ennél egy-két fokkal hidegebb is lehet - írta előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Kedden időszakos vékonyodások, szakadozások mellett alapvetően felhős időre számíthatunk, és többfelé várható eső, zápor, zivatar. Élénk, néhol erős lökések kísérhetik a délnyugati, majd a Dunántúlon az északnyugati szelet. A hőmérséklet délután 15, 21 fok között alakul.
Hirdetés
Szerdán egyre több helyen felszakadozik, csökken a felhőzet, hazánk nagy részén hosszabb-rövidebb napsütésre is számítani lehet, majd a nap második felétől nyugat felől ismét vastagabb, nagyobb felhőtömbök érkezhetnek. Eleinte inkább a Dunától keletre valószínű elszórt csapadék, a nap második felében főleg a Dunántúlon fordul elő szórványosan eső, zápor, néhol zivatar. Az északnyugati, majd délnyugati szelet helyenként élénk lökések kísérik. A minimum-hőmérséklet 3 és 12, a maximum 14 és 20 fok között várható.
Csütörtökön időszakos vékonyodások, szakadozások mellett nagyrészt erősen felhős idő várható. Több helyen előfordulhat eső, zápor, néhol zivatar. Hajnalban ködfoltok képződhetnek. A keleti szél gyenge vagy mérsékelt lesz. A leghidegebb órákban általában 3 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk. Délután 14, 20 fokra számíthatunk.
Pénteken időszakos vékonyodások, szakadozások mellett nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk. Több helyen előfordulhat eső, zápor, néhol zivatar. A déli, délkeleti, a Nyugat-Dunántúlon az északnyugati szelet élénk lökések kísérik. Hajnalra 4 és 12 fok közé hűl le a levegő. A csúcsérték északnyugaton 14, délkeleten 24 fok körül valószínű.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK
2024.05.22.A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés