Nem a vadak száma, hanem az erdők egészsége a fontos a Pilisi Parkerdő szerint

A természet szerves részeként kezeli a vadat a Pilisi Parkerdő új kezdeményezése, amelyben a vadászat célja nem elsősorban a trófeaszerzés, hanem az erdő egészségének megőrzése. Ebben a rendszerben nem lesznek vadkárelhárító kerítések és téli vadetetés. A nagyragadozók tevékenységét pedig az ember pótolja. Az elmélet a nagyvadállományt az erdei életközösség alkotó részeként holisztikusan szemléli, az erdei ökoszisztéma állapotának rendeli alá. A gyakorlatban ez olyan vadsűrűséget jelent, amely támogatja az egészséges erdei ökoszisztéma működőképességét.

A 24.hu írta meg, hogy a Pilisi Parkerdő Zrt. összesen 65 ezer hektárnyi területén fekszenek a leglátogatottabb magyarországi erdők, nyilvánvalóan nem függetlenül a főváros és vonzáskörzetének közelségétől. A helyszínek a Budai-hegység, a Pilis, a Visegrádi-hegység, illetve a Pesti- és a Csepeli-síkság, a Gödöllői-dombság, valamint a Gerecse egyes részei. Az erdőgazdaság természeti területein évi 25–30 millió látogató jár, ez sokszorosa annak, mint Magyarország bármely más táján.

A Pilisi Parkerdő munkatársai szerint a természetes egyensúly megőrzése a cél

Az állami cég munkatársai Magyarországon az elsők között ismerték fel a természetpusztítás és a klímaváltozás okozta kihívásokat. Innovációval tettek és tesznek is ellene. A Pilisi Parkerdő területén, Visegrád közelében indult például egykor kísérleti programként a szálaló erdőgazdálkodás, amely ma már örökerdő-gazdálkodás néven fut, és az egyik legfenntarthatóbb formának tűnik. Ennek lényege, hogy a faanyag kinyerése érdekében nem alakul ki végvágott, idős fák nélküli terület. A kitermelés 2-3 fából álló csoportokat, esetenként csak egyedeket érint. A fák változatos életkora a magoncoktól az öreg óriásokig biztosítja az erdő egészségét. Nem csak élőhelyet és védelmet nyújt ezernyi állatnak, növénynek és gombának, hanem az egész rendszer ellenállóbbá válik a klímaváltozás negatív hatásaival szemben. Egy közleményében pedig a parkerdő egy újabb, Magyarországon úttörő kezdeményezéséről számolt be. Ez a természetközeli vadgazdálkodás, amit lépésről lépésre terveznek bevezetni.

A projekt mögött álló elmélet a nagyvadállományt az erdei életközösség alkotó részeként holisztikusan szemléli, az erdei ökoszisztéma állapotának rendeli alá. A gyakorlatban ez – nagyon leegyszerűsítve – olyan vadsűrűséget jelent, amely az az egészséges erdei ökoszisztéma működőképességét támogatja. Így például a vadállomány takarmányozása és vadkárelhárító kerítések építése nélkül is a termőhelynek megfelelő és stabil elegyes erdők tarthatók fenn. 

Mit jelent az optimális vadsűrűség és hogyan érinti a vadászatot?

A portál Dr. Csépányi Pétert, a Pilisi Parkerdő Zrt. erdőgazdálkodási természetvédelmi vezérigazgató-helyettesét kérdezte.

Képtelenség darabra megmondani, adott területen hány vaddisznó, szarvas, vagy őz jelenléte kívánatos, a természet nem így működik. Az egyes fajok egyedszámát illetően dinamikus egyensúlyról van szó, illetve lehetetlen megszámolni és adott egyedszámon tartani az állatokat. A vadlétszámbecslés hagyományosan úgy történik, hogy feljegyzik a bizonyos helyszíneken és időszakokban megjelenő vad faját és egyedszámát, majd különböző algoritmusok segítségével ezt megfeleltetik az adott területnek. Így kapnak egy hozzávetőleges értéket. Ez a fajta becslés eleve nem pontos, és a Pilisi Parkerdőben két okból is nehézkes. Egyrészt azért, mert a már említett látogatószám az állandó zavarással a vadat fajtól függetlenül éjszakai életmódra késztette. Másrészt a szaggatott, nehéz terepen, rendkívül változatos szerkezetű erdőkben a modern technológiák sem adnak megfelelő pontosságú adatot - mondta a szakember.

Nem az számít, hogy hány vaddisznó túrja az adott területet, hány szarvas rág, hanem hogy ez a hatás arányban legyen a megújulás képességével. Az erdő élővilága roppant érzékeny ökológiai rendszert alkot, amelynek résztvevői aktív kölcsönhatások sokaságával befolyásolják a rendszer egyensúlyát. A „túrás és rágás” is ilyen: alapvetően járul hozzá a körforgáshoz, de túlzott mértéke káros - mondta.

A nagyragadozók és a vadászat

A nagyvad létszámára az egyik legerősebb korlátozást a nagyragadozók tevékenysége jelenti, ami magyar viszonylatban barna medvét, szürke farkast és eurázsiai hiúzt jelent. Pontosabban jelentene, mert előbbi két faj az emberi zavarástól mentes, összefüggő nagy erdőségeket kedveli. A Pilisi Parkerdő területén pedig nincs ilyen. A hiúz megélne itt, ha ide tévedne egy-két példány, illetve van még a területen aranysakál és vadmacska.

A sakálok visszatelepedése Magyarországra vegyes érzelmeket vált ki. Csépányi Péter szerint a ragadozók az erdei ökoszisztéma egészségét szolgálják. A kérdést egyetlen nézőpontból szemlélni hiba. A vadászat sokat fejlődött az emberi történelem során, a kezdeti létfenntartásból „sporttá”, a harcra való felkészítéssé és élelem-kiegészítéssé vált a középkorra. Ma pedig a természetes ökoszisztéma megőrzését kell szolgálnia. El kell engedni az elmúlt évtizedek szemléletmódját, ami az erdőt zárt rendszerként kezeli, ahova bevisszük a takarmányt, és kihozzuk a trófeát. Azt kell elfogadni, amit a természet nyújt. Ha a sakállal együtt kevesebb a vad, de egészségesebb az erdő, akkor minden rendben van – fogalmazott a szakember.

A természetközeli vadgazdálkodásban a vadászat szerepe az erdő szolgálata: a nagyragadozók pótlása, az erdei ökoszisztéma támogatása, a trófea és minden más csak ez után következik. 

Ami a megvalósítást illeti, a Visegrádi-hegység és a Pilis egy részén már ilyen jellegű tevékenység folyik, és fokozatosan, kisebb lépésekben haladnak tovább. A vadgazdálkodást rengeteg régi, mélyen gyökerező berögződés kíséri, szakmai körökben is szemléletformálásra van szükség. A laikus erdőlátogatók ebből annyit fognak látni, hogy eltűnnek a magoncokat, a kisfákat védő vadkerítések, a vadetetők és a szórók, miközben fajokban gazdag stabil, egészséges elegyes erdők jönnek létre. A teljes cikket itt lehet elolvasni.