Kedden a délnyugati, déli és északkeleti megyékben tartósan borult, párás idő valószínű, az Észak-Dunántúlon és Budapest körül lehet legnaposabb az idő. Késő délutántól, estétől délnyugat felől beborul az ég, és estétől délnyugat felől elszórtan lehet eső. A délies szél időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 7 és 12 fok között alakul, a tartósan borult, ködös tájakon viszont ennél hidegebb lesz. Késő estére -1 és +8 fok közé csökken a hőmérséklet.

Kedd estétől borult lesz az ég, és egyre többfelé ered el az eső, reggelig már szinte országszerte lehet eső. Csak az északi határ mentén lehet kezdetben vegyes halmazállapotú csapadék. A déli szél megélénkülhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 2 és 7 fok között valószínű, de északon, északkeleten gyenge fagy is lehet.

Várható maximumok december 12-én

Szerdán borult lesz az ég, országos eső várható. Hazánk déli felén jelentős mennyiség eshet, és ott egy-egy helyen az ég is megdörrenhet. Mérsékelt marad a légmozgás. Kora délutánra 2 és 9 fok közé emelkedik a hőmérséklet. Északkeleten számíthatunk a hidegebb időre - írta meg az OMSZ.

Csütörtökön vastag, zárt frontfelhőzet távolodik, mögötte vékonyodik, szakadozik a felhőzet, de a keleti, északkeleti vármegyékben, esetleg az Alpokalján maradhatnak erősen felhős területek. Éjjel szórványosan, napközben csak helyenként valószínű eső, zápor. Estétől északkeleten néhol vegyes halmazállapot is lehet. Sokfelé megélénkül, időnként megerősödik az északnyugati, északi szél. Reggel 1, 6 fok várható, de északkeleten néhol gyenge fagy is előfordulhat. Kora délután általában 5, 10 fokot mérhetnek, északkeleten hűvösebb is lehet.

Pénteken felhőátvonulások várhatók több-kevesebb napsütéssel, de főleg a Dunától keletre egy konvergenciában erősebben felhős tájak is maradhatnak. Néhol előfordulhat zápor, havas eső zápor, hózápor, nagyobb eséllyel a Dunától keletre és az Alpokalján. Sokfelé megerősödik az északi, északnyugati szél. A minimum-hőmérséklet általában -2, +3 fok között várható, de a szélvédett, fagyzugos tájakon hidegebb lehet. Kora délutánra 2 és 7 fok közé melegszik fel a levegő.

A hétvége első részében gyengén és erősen felhős, párás területek egyaránt lehetnek. Helyenként előfordulhat kisebb csapadék. Eleinte hószállingózás, havas eső, majd nyugaton inkább eső. Sokfelé élénk, helyenként erős lökések kísérhetik az északnyugati szelet. Hajnalra általában -6 és +1 fok közé hűl le a levegő, de fagyzugokban ennél pár fokkal alacsonyabb értékeket mérhetnek. Kora délután 0, +7 fok valószínű.

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Legújabb hirdetések

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Partner

A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK

2024.05.22.

A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja. 

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás