Hirdetés
Mutatjuk a 30. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Termékdíj pályázatának díjazottait
A hagyományoknak megfelelően, az idén 30. alkalommal megrendezésre kerülő Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Termékdíjátadójára most is a rendezvény előtt került sor. Április 20-án, Hódmezővásárhelyen.
Idén összesen 3 kategóriában összesen 24 pályázat érkezett be az állattenyésztési termékdíjra.
A zsűri elnöke, Dr. Wagenhoffer Zsombor ügyvezető igazgató, a Magyar Állattenyésztők Szövetségétől, valamint a zsűri tagjai, Dr. Annaházi László az Anipharma Kft. ügyvezető igazgatója és Dr. Sallai László a SZTE MGK docense a takarmányozás, az állategészségügy, élelmiszerfeldolgozás, és genetika, valamint az agrárinformatika és tartástechnológia területén bírálta el a pályázatokat.
Hirdetés

A Nagydíjat az UBM FEED Zrt. kapta a Tejelő tehenek pálmaolaj mentes takarmányozásának és az ezt tanúsító védjegy kidolgozásáért.
A további díjazottak a következők voltak:
Takarmányozás kategóriában:
I. díj: ADEXGO KFT. és VITAFORT Zrt.– Eazystim termékcsalád enzimatikus kiegészítő takarmányok és előkeverékek alkalmazásáért a kérődzők takarmányozásában
II. díj: Agrifirm Magyarország Zrt. – a brojlerneveléshez kifejlesztett M-Prove takarmánykiegészítőért
III. díj: Alpha-Vet Kft. – a Vitapol Poultry magas huminsav és fulvosav tartalmú ásványi takarmánykiegészítőért.
Állategészségügy, szaporodásbiológia, élelmiszer kategóriában:
I. díj: Ceva-Phylaxia Zrt.: Forceris vakcináért a malacok vashiánya és kokcidiózisa ellen
II. díj: Génbank-Semex Magyarország Kft. – A holstein-fríz tejelő marha metánkibocsátásának követéséért és csökkentéséért
III. Rózsa Szilveszter – a Rózsa Tanya fürjtojásos termékeiért
Agrár-informatika, tartástechnológia, technika kategóriában:
I. díj: UBM Feed Zrt., Adexgo Kft, SZTE – Komplex non-invazív ivarzásmegfigyelés és erre alapozott omega-3 zsírokban gazdag takarmányozás kifejlesztéséért
II. díj: NAGISZ Zrt. – az Innováció tojásba zárva pályázatáért
II. díj: AQUA-NÍVÓ Víz- és Hőtechnika Kft. – az állattartó telepek szagtalanításáért
III. díj: Bonafarm Mezőgazdaság és Fiorács Kft. – a digitalizált folyamatkezelés kidolgozásáért
III. díj: Alpha-Vet Kft. – A mosó- és fertőtlenítő szolgáltatás kifejlesztéséért
Gratulálunk az összes díjazottnak!
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK
2024.05.22.A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés