Befejezte a termelést Magyarország egyetlen műtrágyagyártó vállalata, a Nitrogénművek. Bige László elnök-vezérigazgató szerint a júliusban megjelent, a széndioxid-kvóta kiosztására és eladására is adóterhet előíró rendelet olyan gazdasági környezetet teremtett, amelyben lehetetlen a többletköltség érvényesítése az árakban. Az így veszteségessé váló gyártást a cég nem vállalja. A Nitrogénművek már november 6-tól leállt. A korábbi hírekkel ellentétben nem csupán egy hónapra, nem is tervezik az újraindulását, a vállalat 93 év után befejezi a gyártói tevékenységét.

A korábbi hírekkel ellentétben a Nitrogénművek nem egy hónapra, hanem határozatlan időre állt le, sőt, az üzleti környezet drasztikus romlása miatt a vállalat nem tervezi az újraindulást, 93 év után befejezi a gyártói tevékenységét – mondta el az Agrárszektornak a cég tulajdonosa, Bige László. Az egyetlen hazai műtrágyagyártó vállalat szerint a széndioxid-kvóta ingyenes kiosztása, ráadásul az eladása után is kivetett adó ellehetetleníti a gyártást, mivel olyan költségnövekedést eredményez, amelyet nem lehet érvényesíteni az árakban.

Mint korábban írtunk róla, nagyon kellemetlen hírt kaptak a nagyobb CO2-kibocsátók a 320/2023-as kormányrendelettel, hiszen a térítésmentesen kiosztott szén-dioxid kvótákra a kormány bevezetett egy nagyon magas, 40%-os különadót, ami az érintett vállalkozások eredményes működését alapvetően rombolta. Emellett a kormányrendelet egy 10%-os tranzakciós díjat is bevezetett a kvótaértékesítésekre, ami a cégek likviditási helyzetében okozhatott kihívásokat.

Ezt a rendeletet módosította október elején a 452/2023-as kormányrendelet, amely a különadó mértékét 36%-ra csökkentette, de közben a tranzakciós illeték 15%-ra ugrott.

A médium Bige Lászlótól megkérdezte, hogy az előzetes hírekkel összhangban december 6-án újraindul-e a termelés, és ha a jelenlegi helyzet nem változik, akkor a Nitrogénművek tervezi-e újraindítani a termelést. A tulajdonos úgy reagált: szó sincs egy hónapos leállásról, a jelenlegi álláspontja szerint nem indul újra a termelés, a szóban forgó jogi környezetben a műtrágya minden tonnáján csaknem 20 ezer forint pluszköltség keletkezik, amit nem lehet kitermelni.

Kilencvenhárom év után befejezte a munkásságát a Nitrogénművek - szögezte le.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Legújabb hirdetések

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Partner

A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK

2024.05.22.

A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja. 

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás