Adminisztratív teher az értékesítőknek, a fuvarozóknak, illetve számos húskészítmény-gyártónak az import sertéshúsra vonatkozó bejelentési kötelezettség – mondta az Agrárszektornak Éder Tamás, a Hússzövetség elnöke. Hozzátette, ez az intézkedés ugyanakkor segítség lehet az olyan tételek kiszűrésében is, mint amilyen az a német szalmonellás sertéshús volt, amely tavaly jelent meg az egyik hazai kiskereskedelmi láncban.

Nem tudunk arról, hogy érdemi mennyiségű sertéshús érkezne hazánkba Ukrajnából. Az ASP miatt pedig amúgy sem exportálhatnak szinte sehova (Fotó: Pixabay)

A magyar kormány a közelmúltban az ukrán mezőgazdasági termékek korlátozása mellett újabb importot érintő intézkedést hozott. Azokra a mezőgazdasági termékekre, amelyeket tilos behozni Ukrajnából, teljes bejelentési kötelezettséget ír elő a kormány, származzon bármely országból. A bejelentésköteles termékek közé tartozik többek között a „Sertéshús frissen, hűtve vagy fagyasztva”. Ennek kapcsán az Agrárszektor megkérdezte a szakembereket arról, mi a helyzet most Ukrajnában sertésfronton. Kinek jelenthet terhet ez az intézkedés, illetve egyáltalán mennyire meghatározó Magyarországon az import sertéshús jelenléte.

Ukrajnában nem tudták megfékezni a sertéspestist

Óriási károkat okozott Ukrajna sertéstartásában az afrikai sertéspestis (ASP) kirobbanása, a járványt nem tudták megfékezni az országban, és hatalmas telepek estek áldozatául – mondta Fitos Gábor, a Magyar Sertéstenyésztők és Sertéstartók Szövetségének ügyvezető igazgatója. Hozzátette, Ukrajna behozatalra szorul sertéshúsból, nem önellátóak, a kivitel tekintetében a sertéspestis miatt pedig tiltólistán vannak.

Nem tudunk arról, hogy érdemi mennyiségű sertéshús érkezne hazánkba Ukrajnából. Az ASP miatt pedig amúgy sem exportálhatnak szinte sehova – tette hozzá Éder Tamás, a Hússzövetség elnöke. Kiemelte, Ukrajnában körülbelül 5 milliós a sertésállomány, és 8 millió körüli az éves vágás, a magyar pedig 4,5-4,7 millió környékén van évek óta. A szakember hangsúlyozta, Magyarországra jön be egyébként sertéshús külföldről, döntően az Európai Unióból, azon belül Németországból, Spanyolországból, Lengyelországból, illetve Szlovákiából érkezik a legtöbb.

Azt látni kell, hogy a magyar sertéshús külkereskedelmi mérlege az elmúlt 5-8 évben majdnem mindig egyensúly közeli állapotot mutatott, annyit vittünk ki körülbelül, amennyit behoztunk. 20-30 000 tonnás plusz vagy mínusz jellemzi az éves külkereskedelmi mérlegünket. A mi szállításunk is döntően az EU-ba történik.

Új rendelet, új kihívások

A rendelet szerint minden „Sertéshús frissen, hűtve vagy fagyasztva” kategóriába tartozó terméket be kell jelenteni itthon. Bármelyik más országból érkezik, a bejelentési kötelezettség jellemzően az értékesítőkre vagy a fuvarozókra vonatkozik. Ezeknek az adatoknak a többsége egyébként az EKR-ben is bejelentendő. Így most egy adminisztratív munkaduplikációról van szó, amely nem kívánt nehézségeket okozhat az érintetteknek.

Teher a kiskereskedelmi láncoknak, akik importból akarnak vásárolni, illetve azoknak a magyarországi húskészítmény-gyártóknak, akik importból vásárolnak alapanyagot, mert nem találnak itthon megfelelő mennyiségűt. Ez utóbbiak elsősorban a szárazárukhoz szerzik be külföldről az árut.

Valójában olyan adminisztratív teherről van szó, ami többletköltséget jelent mindazoknak, akik az ügyletben részt vesznek. Ebből fakadóan ez a költségekben is megjelenik. Nem nagy költségről van szó, de manapság minden forint számít – hangsúlyozta Éder Tamás.

Volt már gond az import sertéshússal Magyarországon

Tavaly került be az egyik kiskereskedelmi láncba német szalmonellás sertés darálthús, ám ez az import áruknál könnyen előfordulhat. Ennek az oka leginkább az, hogy sokszor az az import hús, amely Magyarországra a kiskereskedelmi forgalomba érkezik, a kényszerértékesítés keretei között jön – tájékoztatott a Hússzövetség elnöke.

Ez azt jelenti, hogy amikor a külföldi gyártók raktára megtelik, mert a normális csatornáikon nem tudják értékesíteni a terméket, akkor gyorsan keresnek egy olyan helyet, ahova el tudják passzolni az árut. Ilyenkor a nyugat-európai cégek rendszerint Kelet-Európába adják el a terméket.

Kényszerértékesítési akciók – welcome

Ez részben azért van, mert így nem zavarják a saját piacaikat, másrészt a kelet-európai kiskereskedelmi láncok szívesen látnak kényszerértékesítési akciókat. Van tehát fogadókészség a részükről.

Ez történhetett 2023-ban is, amikor egynapos szavatossági idejű német darált húsokat árult az egyik kiskereskedelmi lánc itthon. Itt talált szalmonellát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Éder Tamás kiemelte, a mostani bejelentési kötelezettség annyit változtathat mindezen, hogy mivel az is a Nébih felé történik, a hatóság fel tud készülni a szállítmány beérkezésére. Így figyelmesebben tudják nézni az import húsokat élelmiszerbiztonsági szempontból is.

Véleményem szerint mindent meg kell tenni, hogy továbbra se érkezzen Ukrajnából sem sertés, sem pedig feldolgozott termék hazánkba. A bejelentési kötelezettség a sertéstermelés szempontjából üdvözlendő, hiszen így láthatunk minél pontosabb adatokat a bejövő tételekről. Rengeteg tévhit és félreértés adódik ugyanis abból, hogy bizonyos piaci szereplők szerint a statisztikai adatok nem tükrözik helyenként a sertéshús import valós helyzetét. Reméljük, ezzel az intézkedéssel tisztul a kép – közölte Fitos Gábor.

(Forrás: agrarszektor.hu

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Legújabb hirdetések

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Partner

A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK

2024.05.22.

A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja. 

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás