Hirdetés
Megszűnt a házi tárolás, elfogy a magyar hagyma
Összefogtak és kormányzati segítséget várnak a hazai hagymatermesztők azért, hogy folyamatosan legyen magyar hagyma a piacon, és az ország ne legyen rászorulva az importra. A rendszerváltozás óta nagyon visszaesett a magyar hagymatermesztés, a termelők közösen dolgoznak azon, hogy a jelenlegi 50-60 százalék helyett magasabb arányban tudják ellátni hazai hagymával a fogyasztókat. Hazánkban 10-12 kilogramm az egy főre jutó éves hagymafogyasztás, de a magyar hagyma gyorsan elfogy, több hónapig szinte csak az importhoz lehet hozzájutni.
A Napi.hu írta meg, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarán belül működő hagyma munkacsoport a hazai hagymatermesztők nagy részét tömöríti. A csoport hiánypótló szerepet tölt be a piacszervezésben és a termelés hatékonyabbá tételében. Alapvető cél, hogy amikor van magyar áru a piacon, akkor a kereskedők azt forgalmazzák, illetve, hogy a magyar termék a jelenleginél tovább legyen elérhető. A vöröshagymát a fogyasztók a korábbi évtizedek gyakorlatától eltérően ma már friss termékként vásárolják, így a házi tárolás gyakorlatilag megszűnt. A kereskedelemben ugyanakkor jelen vannak a nagy európai hagymatermelő országok termékei is, így egész évben holland, lengyel, osztrák és német árukkal kell versenyezni.

Így lehetne fokozni a magyar hagyma tárolhatóságát
A magyar vöröshagyma versenyképességének javításához a tárolhatóság fokozása és a tárolókapacitás bővítése is szükséges, hogy a minőség megfelelő maradjon a betakarítástól 6-7 hónapon keresztül a piaci igényeknek. Az is cél, hogy ne kelljen gyorsan értékesíteni az ősszel felszedett hagymát. Ehhez olyan tárolókapacitásokat kell kiépíteni, amelyekkel a hagyma minősége január helyett márciusig, vagy áprilisig megőrizhető. A hazai hatékonyságnövelést az összehangolt tevékenység, a közös tárolás, kiszerelés és értékesítés segítheti. A technológiában is fejlesztésekre van szükség; legfőképp a betakarításra, a növényvédelemre, a gyomirtásra, a tápanyag-utánpótlásra és az öntözésre vonatkozólag.
Hirdetés
Ennek megvalósítása esetén növelhető lenne a hazai hagymával lefedett értékesítési időszak hossza. A program elemei közé tartozik a megfelelő fajtaválasztás, a munkacsoport a 2020-as évre egy független vöröshagyma fajtakísérletet is előkészített, melyet megbízás alapján a Nébih fog elvégezni. További terv egy információs adatbázis létrehozása termelőkről, termelésről, tárolásról és értékesítésről (Hagyma bank), erről már megkezdődtek az előzetes tárgyalások.
Állami támogatást szeretnének a hagymatermesztők
Az érdekeltek arról is tárgyalnának, hogy kormányzati fejlesztési támogatás indítására van szükség a betakarítás gépeinek korszerűsítésére és a tárolási körülmények javítására, valamint fontos a kedvező finanszírozási lehetőségek megteremtése a termesztés, a támogatások, és az önerő előfinanszírozásának biztosítására. Továbbá el kellene indítani egy kormányzati marketing programot is hagyma fogyasztásának ösztönzésére - közölte a NAK.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK
2024.05.22.A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés