Hirdetés
Még mindig vethet salátát - augusztusi teendők a kertekben
Augusztus sem egy unalmas hónap a kertészetek szempontjából. A veteményesben betakarítási és vetési munkálatok váltják egymást, míg a gyümölcsösben gőzerővel megkezdődik a szüret.
A kertben megkezdhetjük a vöröshagyma felszedését, melynek külön technológiája van. A hagymákat, miután kiszedtük a földből hagyjuk ott száradni, majd ezt követően tisztogassuk meg és tegyük tárolási helyére. Ideje szalmát tenni a magnak szánt cukkini alá, nehogy rothadásnak induljon. Közben el lehet vetni a gyorsan növő salátaféléket, és ideje elvetni a korai fejes káposzta magjait is.
A vöröshagyma betakarítása is éppen augusztusra esikA gyümölcsösökben sem áll meg az élet. Ha még nem tettük, szedjük le az érett bogyósokat, majd az öreg vesszőket metsszük vissza és most lehet bujtással is szaporítani. Emellett telepíthetünk új szamócást, permetezi is kell alma- és körtevarasodás ellen, valamint a nyári almát le kell szüretelni.
Hirdetés
A virágoskertbe érve ideje magot gyűjteni az évelőkről, a fűszer- és gyógynövényekről. Az elvirágzott cserjéket vágjuk vissza, a tűlevelűeket pedig nyírjuk meg. A tavaszi hagymás növényeket most kell elduggatni.
Az üvegházakban a legfontosabb dolog ilyenkor a szellőztetés, erre figyeljünk minden nap. Emellett a téli salátákat is elvethetjük tálakba, valamint a muskátli és a fukszia dugványait is el kell ültetni.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK
2024.05.22.A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés