Hirdetés
Meddig csökkenhet a méhek száma a növényvédő szerek miatt? Uniós szintű a probléma
Uniós szintű, kiemelt védelmet kaphatnak a méhek, illetve a mostaninál is nagyobb segítséget a méhészek. Legalábbis ezt látszik alátámasztani, hogy az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság felülvizsgálja a méhekre vonatkozó speciális védelmi célokat.
A téma napirendre került az unió Mezőgazdasági és Halászati Tanácsának luxemburgi ülésén is. Ezen felszólalt Nagy István agrárminiszter is, aki szerint itt az ideje annak, hogy uniós szinten kerüljön meghatározásra: a növényvédő szerek használata miatt maximálisan mekkora lehet a mézelő méhcsaládok csökkenése.

7 vagy 10 százalékkal?
Hazánk a 7 százalékra történő mérséklést szeretné elérni, ugyanakkor – a szabadfold.hu Gazdanet rovatának tudósítása szerint – az Európai Bizottság 10 százalékos célkitűzését is elfogadhatóak tartja. A javaslat kapcsán a magyar agrárminiszter elmondta: minden olyan kezdeményezést támogat, ami a méhek számára a lehető legnagyobb védelmet garantálja. Ugyanakkor a növényvédő szerek engedélyezésekor gyakorlati kísérletekre alapozva kell döntést hozni.
Hirdetés
Vagyis egyszerre kell biztosítani a méhek magas szintű védelmét, és hogy a biztonságosan használható növényvédő szerek a termelők rendelkezésére álljanak.
Pempő kontra szermaradvány
Speciális méheleséggel megakadályozható a méhállomány rovarölő szerek által okozott csökkenése az amerikai Cornell Mezőgazdasági és Élettudományi Egyetem kutatói szerint. Kiderítették ugyanis, hogy a méhek ellenálló képessége nagyban csökken a rajtuk élősködő varoa atkákkal szemben.
A legyengült méheket más betegségek is könnyebben megtámadják. A szakemberek viszont jó megoldásnak látszó módszert találtak: virágpor alapon, mikrorészecskéből álló és enzimekkel töltött eleséget állítottak össze a házi méhek és környezetük méregtelenítésére. A mikrorészecskékhez pollen és cukros víz is keverhető.
A kísérletek szerint a szert fogyasztó gyűjtögető méheknek növényvédő szer jelenléte mellett sem gyengült az atkákkal szembeni ellenálló képessége.
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK
2024.05.22.A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés