Élesedett a folyamat, 2024. január 10-én, szerdától lehet jelentkezni a munkahelyi generációváltást elősegítő programra. Ennek keretében azok a cégek pályázhatnak bérkiegészítésre, amelyek biztosítani szeretnék a munkatapasztalatok átadását a nyugdíj előtt álló dolgozók és a pályakezdő fiatalok között. A folyamatot nagyban segíti, ha a nyugdíjba készülő tapasztalt munkavállaló és a pályakezdő együtt dolgozik.

A Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára, Czomba Sándor beszélt róla, hogy a munkahelyi generációváltást segíti, ha a nyugdíjba készülő tapasztalt munkavállaló és a pályakezdő együtt dolgozik.

A vállalkozások munkaerő-utánpótlásának zökkenőmentes lebonyolítása érdekében idén januártól bérkiegészítésre pályázhatnak azok a cégek, akik biztosítani szeretnék nyugdíj előtt álló dolgozóik pótlását - Fotó: Magro.hu, CSZS, Gödöllő

A program célja és lehetőségei

A vállalkozások munkaerő-utánpótlásának zökkenőmentes lebonyolítása érdekében idén januártól bérkiegészítésre pályázhatnak azok a cégek, akik biztosítani szeretnék nyugdíj előtt álló dolgozóik pótlását. A program célja, hogy az új generációk a tapasztalt munkavállalóktól tanuljanak, ezzel könnyebbé válik munkába állásuk, és a vállalkozások munkaerő pótlása is gördülékenyebb lesz.

A pályázó munkáltatóknál a nyugdíj előtt álló 64 éves dolgozó az utolsó évben 8 óra helyett 6 órás munkaidőben dolgozhat, ugyanakkor 150 ezer forintos mentorálási támogatást kap. A regisztrált álláskereső pályakezdők foglalkoztatásához a cégek 244 500 forintig bértámogatást vehetnek igénybe – ismertette a részleteket az államtitkár.

Czomba Sándor elmondta: január közepén 12 ezer regisztrált pályakezdő álláskereső volt a nyilvántartásban, a program néhány száz embernek könnyíti majd meg a munkába állást. Ugyanakkor számos olyan program lesz a következő időszakban, ami segít a munkalehetőség megtalálásában, és nem csak ennek a két korosztálynak. A program Pilot projektként indul, a rendelkezésre álló keret 2,4 milliárd forint, és ha jól működik, akkor kibővítenék ezt a lehetőséget – ismertette Czomba Sándor.

A támogatással több száz pályakezdő álláskereső állhat munkába és szerezhet rövid időn belül olyan munkahelyi tapasztalatot, amivel megállhatja a helyét a munkaerőpiacon. A program további részleteiről január első felében a lebonyolító OFA Nonprofit Kft. a weboldalán nyújt részletes tájékoztatást.

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Legújabb hirdetések

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Partner

A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK

2024.05.22.

A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja. 

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás