Magyar kutatók segítségével foglalták össze az európai édesvizek védelmének legfontosabb szempontjait

Az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) munkatársai által vezetett nemzetközi kutatócsoport átfogó elemzést készített az európai édesvízi biológiai sokféleség védelmének legfontosabb szempontjairól. Ebben a kontinens vízgyűjtőit értékességük szerint, az ott élő fajok természetvédelmi helyzete alapján rangsorolták. A kutatók azt találták, hogy a legfontosabb területek többsége a mediterrán félszigeteken helyezkedik el, de a magyarországi vízgyűjtők is kiemelt értéket képviselnek. Az elemzés a PLOS ONE folyóiratban jelent meg.

Az ELKH írta meg, hogy bár az édesvizek a Föld felszínének csupán egy százalékát borítják, mégis az ismert fajok 10 százalékának adnak otthont. Az édesvízi ökoszisztémák számos ökológiai szolgáltatást nyújtanak, ezek közé tartozik például az élelmiszer-termelés, a szénraktározás és a víztisztítás. Ugyanakkor ezen élőhelyeken a szárazföldi és a tengeri ökoszisztémákhoz képest nagyobb ütemű az egyes fajok populációinak fogyása. Ennek oka elsősorban az élőhelyek megszűnése, ami a lecsapolások, a mederszabályozások, a vízerőművek létesítése, a szennyezések és a klímaváltozás miatt következik be. Az édesvizek helyzetét tovább nehezíti, hogy a védett területek kijelölésekor ezeket ritkábban veszik figyelembe. Az egyes vízfolyások szerepe például sokszor kimerül a területek lehatárolásában - írták.

Az összehasonlítás alapja

Az értékességet összevetették a területi védelemmel is, ehhez egy olyan globális édesvízi adatbázist használtak, amely a kontinenst 18 ezer 816 vízgyűjtőre osztja fel. Az egyes fajok elterjedését a vízgyűjtőkben a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) adatai alapján összegezték. Az elemzésben 512 hal, 656 puhatestű, 124 szitakötő, 339 vízinövény, azaz összesen 1631 faj adatai szerepeltek. Ezeket a fajokat más-más súllyal vették számításba, szintén az IUCN által meghatározott veszélyeztetettség, valamint terjedőképességük alapján. 

Eszerint minél veszélyeztetettebb egy faj, illetve minél kevésbé képes a terjedésre, annál nagyobb súllyal szerepelt a vizsgálatban.

Marxan és más elemző rendszerek

A kutatók a szisztematikus természetvédelmi tervezés eszköztárát használták fel az elemzéshez, melynek célja, hogy a védett területek kijelölése tudományosan megalapozott szempontok alapján történjen. A természetvédelem hajnalától az elmúlt évtizedekig a védett területeket inkább társadalmi és esztétikai szempontok alapján félreeső, kevésbé hasznosítható, ugyanakkor sokszor tájképileg igen látványos helyeken jelölték ki. Ilyen például a föld első nemzeti parkja, az amerikai Yellowstone vagy a nehezen művelhető, de mind kulturálisan, mind biológiailag nagy értéket képviselő magyarországi Hortobágy.

Az utóbbi időben azonban e téren elterjedt az a tudományos megközelítésű szemlélet, amely a biodiverzitást, valamint a veszélyeztetett fajok és élőhelyek minél nagyobb mértékű területi lefedettségét is figyelembe veszi. Ennek egyik fontos lépése a térbeli természetvédelmi priorizálás, mely folyamat végén egyes tervezési egységek – például közigazgatási egységek, vízgyűjtők, rácsháló cellái – mellé különböző prioritásértékeket rendelnek. A prioritásértékek számítása általában valamilyen erre a célra kifejlesztett szoftver segítségével történik. Erre példa a Marxan, amelyet ausztrál kutatók fejlesztettek a Nagy-korallzátony Nemzeti Park bővítésének megalapozásához. Az ilyen szoftverek az újabb védett területek kijelölése mellett a meglévő védett területhálózat megalapozottságának vizsgálatára is alkalmasak.

A kutatók mostani vizsgálatukban szintén a Marxan szoftvert használták, melynek segítségével az egyes fajokat különbözőképpen súlyozva számolták ki a vízgyűjtők természetvédelmi értékességét. Az értékes vízgyűjtők többsége az Ibériai-, az Itáliai- és a Balkán-félszigeten, valamint a nagyobb folyók, például a Duna mentén található, észak felé haladva egyre kisebb arányban. 

Konnektivitás és folyószakaszok

A kutatók a természetvédelmi értékességet a folyószakaszok összekapcsoltságának függvényében is megvizsgálták. Ez azért fontos, mert az egyes vízgyűjtőket ért hatások a folyók áramlása miatt más vízgyűjtőket is érinthetnek, így a természetvédelemben az utóbbi időben előtérbe került a folyószakaszok kapcsoltságának, azaz konnektivitásának biztosítása. Az elemzésből kiderült, hogy bár a konnektivitás beépítése fontos, bizonyos tavi fajok védelmének lehetősége csökken, ha a kijelölhető prioritásterületek korlátozottak. 

Európa nagy részén a helyzet jónak mondható, bár elég nagy a különbség a keleti-déli és nyugati-északi országok között. Az Európai Unióban a meglévő Natura 2000 hálózatnak köszönhetően nem csak a magas természetvédelmi értékek párosulnak magas szintű védelemmel – mint például Magyarországon –, de sokszor az alacsonyak is. A védett területhálózat bővítése Európában az édesvízi biodiverzitás szempontjából kiemelt Balkán-félszigeten lenne a legfontosabb, de Ukrajna és Oroszország is bővelkedik magas értékű, de alacsony védettségű területekben.