Hirdetés
Közösen javítana a kereskedelmi kapcsolatokon a Nébih és a Magyar Szója és Fehérjenövény Egyesület
Stratégiai megállapodást írt alá a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és a Magyar Szója és Fehérjenövény Egyesület az Újmohácson rendezett szója fajtabemutatón. A jövőbeni szorosabb együttműködést megalapozó dokumentumot dr. Oravecz Márton, a Nébih elnöke és Vadász Attila, az MSzFE elnöke látta el kézjegyével. A kooperáció főként a kereskedelmi kapcsolatok kialakításában és a folyamatos szakmai információcsere területén jelenthet előrelépést.
Szorosabb együttműködésre törekszik a jövőben a Nébih és a folyamatosan növekvő taglétszámú MSzFE, melynek jelenlegi létszáma mintegy 200 fő. Ezen elhatározásukat a 2019. augusztus 30-án, Újmohácson megrendezett szója fajtabemutatón foglalták írásba az érintett felek - írta a Nébih. Dr. Oravecz Márton, a szervezet elnöke az eseményen elmondta, hogy a dokumentum aláírása a korábbi jó együttműködés folytatásának, illetve kibővítésének tekinthető. Az elmúlt években ugyanis több olyan sikeres rendezvény is volt, ahol mindkét fél egymást segítve erősítette az események szakmai tartalmát, illetve lényeges szakmai kérdésekben egyeztetett egymással. Ezt a jó kapcsolatot rögzíti a kölcsönösen aláírt stratégiai megállapodás.

Ezekre készül a Magyar Szója és Fehérjenövény Egyesület
Vadász Attila, az MSzFE elnöke elmondta, hogy a mai rohanó világban fontos odafigyelni egymás szavára. Kiváltképp igaz ez szakmai berkekben, hiszen a jó együttműködés alapja a megfelelő kommunikáció. Többek között ezt is biztosítja a most aláírt megállapodás. Az elnök az egyesület tevékenységéről elmondta, hogy a tagok igényeinek megfelelően évente 8 rendezvényt, fajtabemutatókat és fórumokat szerveznek. Ezeken kívül a kereskedelmi kapcsolatok kialakításában, a szakmai információk átadásában és egyéb területeken segítik az érdekelteket.
Hirdetés
Kapcsolódó: Kellene egy magyarországi szójafeldolgozó-üzem, de nagyon
A Magyarországon megtermelt szójamennyiség belföldi megőrzését és az ágazat kifehérítését is segítené egy hazai feldolgozóüzem, ezért stratégiai cél annak létesítése – mondta az agrárminiszter. Nagy István egy szója fajtabemutató rendezvényen azt is hangsúlyozta, hogy a Magyarországon megtermelt szója kiváló minőségű, feldolgozásra mégis külföldre kell szállítani, mert az országban nincs szójafeldolgozó-üzem.
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK
2024.05.22.A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés