Hirdetés
Könyörög a talaj a csapadékért
Az utóbbi időben egy-egy futó záporon kívül nem igazán áztatta semmi a szántóföldeket. Ennek köszönhetően jelentősen lecsökkent a talaj nedvességtartalma, ami az elvetett magok kelését elnyújthatja. Az előrejelzések azonban most jó hírekkel kecsegtetnek: hétvégén komoly csapadék is érkezhet. Más kérdés, hogy ezzel együtt a hőmérséklet esése lesz az újabb probléma.
Az OMSZ adatai szerint a hazánk fölött átvonuló frontok csak egy-egy futó záport okoztak, így voltak olyan területek, ahol egy csepp eső sem esett az utóbbi hetekben. A felső talajrétegek – ahol a vetőmagok is próbálnak fejlődni – erősen kiszáradtak, 20 cm-es mélységig a talaj nedvességtartalma sok helyen 30 százalék alá csökkent.
Ezzel a gazdák helyzete is nehezebb lett. Ugyan a magok már a földben vannak, de így rendkívül lassú a fejlődésük, valamint a legfelső, száraz talajréteget nehezen tudják áttörni a csíranövények. Jó hír, hogy 24-e körül kiadós csapadék várható többfelé is az országban. Így a nagy szárazság enyhülhet, a magvak megkaphatják a szükséges vízmennyiséget, ami a kielégítő fejlődésükhöz szükséges lehet.
Hirdetés
Végre jöhet némi csapadék a hétvége folyamánEzzel együtt azonban egy újabb probléma léphet fel, mégpedig a hirtelen hőmérsékletcsökkenés. Ugyanis a Brit-szigetek felett egy anticiklon alakul ki, amely hatására Európa északi részét az évszakhoz képest szokatlanul hideg levegő árasztja el. Magasabb hegységekben – például az Alpokban – akár hózáporokra is felkészülhetnek az emberek.
Itthon ebből annyit fogunk érezni, hogy vasárnapra nagyon vissza fog hűlni a levegő, a csapadék mellett nem lesz ritka, hogy csak 8-10 fokig melegszik nappal a hőmérséklet. Ez a talaj hőmérsékletére is hatással lesz, az 5 cm-es mélységben mért hőmérséklet átlagosan a 10 fokot sem fogja elérni. Ez jelentősen visszavetheti a talajban lévő magvak fejlődését. Milyen furcsa a természet: a várva várt nedvesség megérkezik, de a meleg tovaszáll.
A hideg talaj mellett további probléma, hogy a hajnalok is igen hűvösen alakulnak, sokszor fagypont alatt maradhat a hőmérséklet. Az éppen virágzó fák, valamint a virágba boruló szamóca is veszélybe kerülhet, amit lehet, azt takarással óvjunk a fagyos hajnalok kártételétől.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK
2024.05.22.A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés