Hirdetés
Kiszabadult a börtönből az egyik legnagyobb magyarországi húsipari cég tulajdonosa, két hétre rá a fiát vették őrizetbe
8 hónap után szabadon engedték Piero Pini olasz üzletembert, a legnagyobb kapacitású magyarországi vágóhíd tulajdonosát. A kiskunfélegyházi Hungary-Meat Kft. első emberét még március elején vették őrizetbe jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt. Legutóbb 2017-ben Lengyelországban tartóztatták le adócsalás és feketefoglalkoztatás gyanúja miatt. A szabadulás öröme nem lehet felhőtlen, ugyanis november végén a fiát tartóztatták le tanúk befolyásolásának gyanúja miatt.
A húsipari cég leginkább exportban erős, 40-50 országba adja el az áruját. Volt olyan év, amikor a levágott sertések 70 százalékát vitték külföldre. A cég 2018-ban közel 64 milliárd forintos árbevételt ért el. Ez komoly visszaesés volt az egy évvel korábbi, 105 milliárdot is meghaladó árbevételhez hasonlítva. A visszaesés egyik oka az afrikai sertéspestis, amelynek következtében több külföldi felvevőpiac is bezárult a Hungary-Meat Kft. előtt - írta meg a 24.hu cikke alapján az Agrárszektor. A vállalat nehézségei ezzel még nem értek véget, Piero Pinit március elején letartóztatta a NAV Dél-Alföldi Bűnügyi Igazgatósága. A hírek szerint feketefoglalkoztatással csaknem 2 milliárd forintos költségvetési kárt okozott.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség nem indítványozta a letartóztatás meghosszabbítását, a bíróságnak így nem volt mérlegelni valója, a nyomozás során ugyanis az ügyészség indítványán nem terjeszkedhet túl – magyarázta a bírósági szóvivő. Ugyanakkor a bíróság bűnügyi felügyeletet rendelt el a szökés, elrejtőzés, illetve a bűnismétlés veszélyének kiküszöbölésére. Tehát Pini nem hagyhatja el Magyarországot, és időről időre jelentkeznie kell a hatóságnál - írta a 24.hu.
Hirdetés
A kisebbik Pininek is meggyűlt a baja a törvénnyel
A kiszabadulás miatt érzett öröm nem tarthatott sokáig a Pini-családban, mert november végén a fiát, Marcello Pinit, a cég értékesítési vezetőjét tartóztatták le - írta a Hírösvény.hu. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség indítványára a Kecskeméti Járásbíróság nyomozati bírója tartóztatta le a cégvezetőt a tanúk befolyásolása miatt. Marcello addig házi őrizetben volt az édesapját is érintő ügyben, amelyben üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, pénzmosás és hamis magánokirat felhasználása miatt nyomoz ellenük a NAV Dél-Alföldi Bűnügyi Igazgatósága.
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK
2024.05.22.A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés