Hirdetés
Két héttel jár előrébb a természet, már vetik a napraforgót
Elérte a talaj hőmérséklete a kritikus 12 fokot, így már ideálisak a körülmények több, tavaszi vetésű növény magjának talajba juttatásához. A gazdák szerint korán jött a jó idő, legalább 2 héttel előrébb jár a természet, mint a naptár.
Hirtelen kellett reagálniuk a tolnai gazdáknak, jóformán egyik pillanatról a másikra kellett traktorba pattanniuk és felcsatolni a vetőgépeket. Az időjárás kicsit siet idén, így a megszokottnál 2 héttel korábban kezdték meg a napraforgó vetését. Emellett zabot, tavaszi árpát, sőt, már kukoricát is lehet vetni.
Nem csak napraforgót vetnek, már sok tavaszi vetésű növény magja került a talajbaA talajminőség ideális, így sokan már javában a vetési munkálatok közepén járnak. Vannak gazdák, akik tavaly is napraforgót vetettek és idén sem tesznek másképp. Ennek oka, hogy míg a kukorica ára alacsony, addig az említett olajos növényért továbbra is szép árat adnak a kereskedők.
Hirdetés
A tavaszi vetések jól haladnak, viszont közben az őszi vetésű növényekben is megkezdődtek a munkálatok. Az őszi búzát termesztő gazdák közül sokan úgy látják, idén nem éri meg trágyázni a búzát, mivel a búza augusztusi tőzsdei ára alig éri el a 38 ezer forintot, ami tavaly még 45 ezer forint volt. Ezzel az árral a műtrágyázás költsége nem térülne meg a gazdáknak.
Egyébként szépen fejlődnek az őszi vetésű növények, a meleg hatására szépen nyúlnak a szálak. Ez később okozhat problémát, amikor a túl magasra nőtt növényeket egy szélvihar könnyen eldöntheti, komoly terméskiesést okozva ezzel. De ne fessük az ördögöt a falra.
Forrás és fotó: teol.hu
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK
2024.05.22.A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés