Hirdetés
A kenyér drágulására számítanak a szakemberek
Ugyan a búza ára továbbra is alacsony, a kenyér árán ez nem fog meglátszani, sőt! Inkább drágulás várható a szakértők szerint, ugyanis a búza minősége nem túl jó idén.
Rekord közeli búzatermést arattak le idén a gazdák, így sokan a gabonaalapú élelmiszerek árának csökkenésére számítottak. Ehhez képest a kenyér drágulására hívták fel a figyelmet a napokban az ügyben érintettek.
Sok a búza, de kevés a malmi minőségű közteMindez annak köszönhető, hogy az idei búza csaknem kétharmada takarmány minőség, így csak a maradék egyharmad felel meg a malmi minőségnek. Nagyon régen volt már ilyen rossz az arány búza esetében, ebből adódóan érkezhet a kenyérdrágulás.
Hirdetés
A liszt árának csökkenése is már időszerű lenne több, az ágazatot képviselő szerint, de ennek a már évek óta veszteséges malomipar szab gátat.
Áfa-csökkentést szorgalmaznak a pékek
A pékeknek már évek óta nincsen annyi hasznuk, hogy abból fejleszteni tudják vállalkozásukat, vagy bért tudjanak emelni. Ebből adódóan már 3000 szakember hiányzik az ágazatból, mert a dolgozók inkább külföldön vállalnak munkát.
A pékek szerint nem zárható ki a kenyér drágulásaA szakmában tevékenykedők szerint a kenyér áfájának 5 százalékra történő csökkentése lehet a megoldás a problémára. Ennek hiányában drágulhat a kenyér a közeljövőben a pékek szerint.
Forrás: magyarmezogazdasag.hu
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK
2024.05.22.A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés