Hirdetés
Június 15-ig lehet szankciómentesen módosítani
Mivel új európai uniós költségvetési ciklus indult az elmúlt időszakban, teljesen új agrártámogatási rendszerrel, ezért Brüsszel úgy döntött, nemzeti hatáskörben lesz lehetőség arra, hogy a támogatások határidejét kitolják.
Több országban egy hónappal, Magyarországon egy héttel hosszabbították meg az eredeti, május 15-ei határidőt, és „bebizonyosodott, hogy ez az egy hét elegendő volt arra, hogy a gazdák benyújtsák a kérelmeket” - fogalmazott Gyuricza Csaba, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal elnöke.
Részletezte: június 15-éig lehet szankciómentesen módosítani a kérelmeket, valamint szankcióval benyújthatják kérelmeiket, akik eddig még nem tették meg. Elmondta, annak érdekében, hogy „gazdabarátabb legyen a hivatal”, figyelemmel kísérik a kérelmeket, jelzik az esetleges formai hibákat.
Hirdetés
Június 15-ig lehet szankciómentesen módosítani a kérelmeketEzek között említette, hogy bizonyos engedélyeket nem csatolnak a kérelmezők, ilyenkor jelzi feléjük a hivatal, hogy június 15-éig szankciók nélkül pótolhatják ezek a hiányosságokat. A monitoring célja egyrészt az, hogy kevesebb hibás pályázat érkezzen be, másrészt, hogy könnyebb legyen az ellenőrzés - összegezte.
Úgy fogalmazott: az agrártámogatási rendszer „sokkal bonyolultabbá” vált, 35 jogcím van, jóval több, mint korábban, a kérelmezők helyzetén azzal tudtak könnyíteni, hogy új informatikai hátteret alakítottak ki.
Arra a kérdésre, hogy a zöldítéssel kapcsolatban milyen megoldásokat választottak a kérelmezők, felsorolta az ugarterületek kijelölését, az úgynevezett ökológiai célú másodvetést, valamint a nitrogénkötő növények termesztését.
A magyar gazdák mintegy 400 milliárd forintnyi összeghez juthatnak az egységes agrártámogatás keretében.
Forrás: MTI
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK
2024.05.22.A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés