Hirdetés
Javaslat van bőven, hogy kellene csinálni!
Mi lett az év madara és év hala; a legfrissebb információk az EKÁER-ről; hogy zárta Bács-Kiskun az évet kukoricafronton; mi a helyzet a sertéságazatban; a kistermelők fejlődésének lehetőségei; milyen érvek szólhatnak a kertészetek vasárnapi nyitva tartása mellett; mely ágazatban igényelték a legtöbb Növekedési Hitelt; milyen témák kerülnek elő a Gazdag Gazda Webkonferencián? Részletek agrárhír-összefoglalónkban!
Új év, új remények, és az év állatai. Előbb az Év madarát hirdették ki, majd az Év halát. 2015-ben a búbos banka győzedelmeskedett a fekete rigó és a vörösbegy előtt. Érdekesség, hogy a búbos banka 1979 óta már 3. alkalommal hozta el az első címet (’89-ben és ’90-ben is győzött). Az Év hala címet idén a kecsege viselheti, amely a szavazatok több mint felét söpörte be.
A kecsege Fotó: haltanitarsasag.huElindult az Elektronikus Közúti Árumozgásokat Ellenőrző Rendszer (EKÁER), az online árukövető rendszer. Az áruforgalom átláthatóságát, a szállítmányok fiktív utaztatásának megakadályozását, az egészségre veszélyes élelmiszerekkel kapcsolatos visszaélések kizárást és az adókerülést hivatott segíteni. A rendszerbe már december 20-a óta lehet bejelentkezni, a bírságmentes időszak január 31-ig tart majd.
Hirdetés
Ahogy azt már sejteni lehetett az ünnepek előtt, nem mindenhol sikerült befejezni a kukorica betakarítását. Bács-Kiskun megyében körülbelül 5-6000 hektáron nedvesedett át a szántóterület. Itt a talajelőkészítési munkákkal is el vannak maradva a gazdák. A kilátások sem túl fényesek, az őszi vetésű növények egy része víz alatt áll. A várhatóan idei enyhe tél pedig újabb komoly károkat okozhat a gombabetegségek és a pocokinvázió miatt.
1 év alatt több mint 200.000-rel növekedett az állatlétszám, ezzel sikeresnek mondható a sertésstratégia. További jó hír, hogy a becslések szerint néhány százalékkal csökkent a feketegazdaság aránya az ágazatban. További növekedési lehetőséget jelent a sertésjóléti támogatás, amit az EU 2018 év végéig hagyott jóvá. Ez évente 8,5 milliárd Ft-os forrást jelent. Az állatbetegségek megelőzésére és az elhullott állatok megsemmisítésére is rendelkezésre állnak majd az összegek. 2015-től külön állatjóléti támogatás is elérhető anyakocatartás támogatására is, szintén 8,5 milliárd Ft.
Több, több és még több sertést!A kistermelők száma és az általuk előállított termékek száma is nőtt az elmúlt 5 évben. A Kisléptékű Termékelőállítók Érdekképviselete szerint a fejlődésüket több körülmény is gátolja:
- Jelenleg csak saját alapanyagból dolgozhatnak. Ha ez a korlát megszűnne, az alacsony felvásárlói árakkal küzdő alapanyagtermelők előtt nagyobb piac nyílna.
- Az alanyi adómentes termelők termékére 27%-os áfa érvényes, mert bolt, illetve vendéglátó értékesíti tovább. Ez jelentősen drágítja a magasabb beltartalmú terméket. Megoldás lehetne olasz és francia módra egy közös termelői értékesítési pont. Nem kerülne a termékre többletteher, és közvetlenebbül jutna a termék ellenértéke a termelőhöz.
A kezdeményezés része, hogy a kistermelők vidéki rendezvények esetén országosan értékesíthessék a termékeiket a mostani 40 km-es korláttal szemben. Épphogy stabilizálódott a dísznövény ágazat helyzete itthon, lehet, hogy a vasárnapi nyitva tartások tiltása miatt most újra nehéz helyzetbe kerül? Több szakmai szervezet (köztük a FruitVeb) is támogatja egy kertész javaslatát, miszerint a kertészetekre ne legyen érvényes a vasárnapi nyitvatartási tilalom. Egyik fő érve, hogy a termékpaletta jellegéből adódóan a kertészeti árudák mérete általában nagyobb, mint 200 négyzetméter. Ráadásul a pihenőidő év közben biztosított a dolgozók számára, hiszen decembertől márciusig zárva tartanak.
A kertészeti árudák jellegük miatt általában nem kis területűek, ezért érvényes lenne rájuk is a vasárnapi zárvatartás.A mezőgazdasági szereplők körében is nagy népszerűségnek örvendő Növekedési Hitelprogram (NHP) II. szakaszában 472,3 milliárd Ft hitelt folyósítottak a bankok. A hitelek több mint 20.00 ügylethez és közel 14.000 vállalkozáshoz kapcsolódnak. Vállalatméret szerint a mikrovállalkozások 80%-ban új beruházási hitelként igényeltek pénzt. A kkv szektorban ez az arány 50%. Ágazati eloszlást tekintve a mezőgazdaság, a kereskedelem, a javítás és feldolgozóipar részesedése kimagasló, az összes felvett hitel mintegy 75%-a!
Videó-konferencán népszerűsítik az online kereskedelmet a gazdák körében. A január 21-én, valamint 22-én megrendezésre kerülő Gazdag Gazda Webkonferencia nevet viselő fórumon szó lesz arról, hogyan hozhat létre bárki önállóan és ingyenesen egy olyan weboldalt, ahol bemutathatja a gazdaságát és termékeit. Illetve hogyan tudja működtetni is a honlapját, hogy az pénzt is hozzon a számára. A részvételhez nincs szükség előképzettségre, csak internethasználatra és nyitott gondolkodásra.
Agrárhír-összefoglalónk az MTI hírei alapján készült.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK
2024.05.22.A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés