Hirdetés
Igény és szándék van, most már csak az öntözés megvalósításának feltételeit kell megteremteni
Az öntözéssel a növénytermesztésben elérhető hozamok 20-30, de esetenként 50-100 százalékkal is növelhetők. Éppen ezért sajnálatos, hogy jelenleg még 100 ezer hektárt sem öntöznek ténylegesen a gazdálkodók Magyarországon, holott 200 ezer hektár területre rendelkeznek vízjogi engedéllyel. Míg az unió tagországaiban a mezőgazdasági terület 13,5 százalékát öntözik, az elméletileg itthon öntözhető 200 ezer hektár is csak a megművelt terület 5 százaléka.
Éppen ezért volt örvendetes, hogy valami megmozdult a témában. Például a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) felmérte az öntözési vízigényt és kormányzati szándék is látszik a helyzet javítására. Ráadásul a jelenlegi 80 ezer hektár helyett 377 ezer hektáron öntöznének a jövőben a gazdálkodók a felmérés eredményei szerint. Tavaly december 1. és idén január 31. között mintegy 40 ezer termelő megkeresésével közel 1 millió 150 ezer hektár területet mértek fel a falugazdászok.
Egyre többen öntöznének Magyarországon (Fotó: Pixabay, ju1959jjj)Jóllehet a tavaly októberben megjelent öntözésfejlesztési stratégia megalkotásáról szóló tervezet a 80 ezer hektáros öntözött területet minimum 300 ezer hektárra emelné, a felmérés szerint a valós igények meghaladják a stratégiában prognosztizált területet. Az öntözési igények ugyanabban a 4 megyében jelentkeztek, ahol most is számottevő az öntözött területek nagysága, a területarányokban van elérés. A legnagyobb, 38,6 százalékos területarány Hajdú-Bihar megyében van a felmérés szerint, ezt követi Békés megye 18,2 százalékkal, Jász-Nagykun-Szolnok 16,9 százalékkal, és Csongrád megye 10,1 százalékkal.
Hirdetés
Az öntözött területeket azért is növelni kell, mivel az országban lehulló csapadékmennyiség az elmúlt 110 évben 10 százalékkal csökkent, az átlag középhőmérséklet pedig a globális trendekkel összhangban emelkedik. A Kárpát-medencében azonban a legnagyobb problémát a vízháztartás szélsőséges eloszlása okozza, ennek következtében Magyarország egyre kitettebb hol a belvíznek, hol az aszálynak.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK
2024.05.22.A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés