A nagyragadozók közül a farkas hazánkban még mindig ritka, de állománya növekszik, főként az Északi-középhegység erdeiben él. Annak kicsi az esélye, hogy valaki találkozzon vele, hiszen még az erdőt rendszeresen járó emberek is csak alkalmanként, rövid időre veszik észre. A térségben lakók háziállatait viszont védeni kell, mert azokra (birkákra, tehenekre, lovakra, kutyákra) a farkas táplálékforrásként tekint.

A nagyragadozók közül a farkas hazánkban még mindig ritka, de állománya növekszik, főként az Északi-középhegység erdeiben él - írta a Magyar Mezőgazdaság. A szürke farkas testszíne, nevével ellentétben a fehértől a feketéig változhat, a hazai egyedei szürkés színűek. Testtömege 30-60 kilogramm, törzse 100-170 centiméter hosszú, a farka rövid (30-75 cm), a vége fekete, a marmagassága pedig átlagosan 75 centiméter. Szaglása és hallása egyaránt kitűnő, több kilométerről képes felvenni a zsákmányállat szagát, vagy meghallani fajtársa üvöltését.

A nagyragadozók közül a farkasok hazánkban még mindig ritkák, de állomány növekszik, főként az Északi-középhegység erdeiben él

Azt a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság írta meg, hogy Magyarország legújabb kori történelmében ez a nagyragadozó faj a korábbi állapotokhoz képest csak kisebb egyedszámban volt észlelhető. Tény azonban, hogy az 1970-as évektől már a faj szaporodása is bizonyított volt, elsősorban az Északi-középhegység kevésbé zavart részein. Hol több példány, hol csak néhány kóborló farkas rótta az erdei utakat. Ma már a nagyragadozók száma Európa-szerte valamelyest növekszik.

Délre jöttek a farkasok

2004 novemberében 170-220 km/órás széllökésekkel söpört végig a vihar a Magas-Tátra déli oldalán és 750-1300 méteres magasságban szinte letarolta az erdőt. 2014-ben pedig az Alacsony-Tátra erdeit ritkította meg az orkán. Ezek az élőhelyek annak a szlovákiai farkas állománynak is a lakóhelyét jelentik, amelyek az észak-magyarországi farkasok forráspopulációit is jelentik. Természetes, hogy az élőhelyi változások következtében a farkasok déli irányba terjeszkedve telepedtek meg hazánkban. Itt megfelelő élőhelyeket találva maguknak, jelenleg már rendszeresen családokat alkotnak, szaporodnak is.

Felvételek, adatok és szaporulatok

A kamerák elhagyatottabb helyeken, és erdei turistautak közelében is készítenek felvételeket és évente akár több száz észlelést is rögzítenek a faj egyedeiről, a farkascsaládok életéről. Ugyanakkor annak ellenére, hogy rendszeresen van szaporulat, a Bükk területén tartósan jelenlévő egyedek száma jelentősen nem fog változni. A tapasztalatok szerint a szaporulatnak csak mintegy a fele éli túl az első két évét, a többiek elsősorban a különböző betegségek, tapasztalatlanságuk miatt szerzett sérülések miatt pusztulnak el. Sajnos, ahogy az elmúlt évek tapasztalata azt is mutatja, az illegális elejtés is komolyan károsíthatja a bükki farkas állományt.

Az Igazgatóság munkatársai más tudományos intézetekkel karöltve folyamatosan térképezik fel az itteni nagyragadozók „családfáját”, azaz a genetikai leszármazási kapcsolatainak feltárását.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Legújabb hirdetések

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Partner

A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK

2024.05.22.

A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja. 

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás