Közel 3 milliárd forintból épült meg az a 40 ezer tonnás gabonatároló rendszer, mely a növekvő őrlési kapacitást szolgálja a Gyermelyi Zrt. központjában. Az automata ki- és betárolást, tisztítást, szellőztetést biztosító új tárolórendszer jelentősen növeli a gabonatároló kapacitást. A 4 silóból álló gabonatároló rendszer egy nagykapacitású, modern technológiájú üzemegység, melyet egy hőmérsékletfelügyelő rendszerrel ellátott PLC vezérlés irányít. Az új beruházást követően az éves őrléshez szükséges búza közel kétharmadát tudja a vállalat a telephelyén tárolni. 

A betárolás és a termékforgatás kapacitása 200 t/óra. Az automata termékforgatás közben a tisztítást és a szellőztetést is elvégzi a rendszer. A tisztítás során képződő hulladék külön tartályokba kerül, ahonnan automatikusan autóra üríthető - írta a cég a fejlesztésről.

A 40 ezer tonnás kapacitású új silókhoz 1,5 milliárd forint állami támogatást kapott a malomipari vállalkozás, a silókban hárommilliárd forint értékű gabonát tudnak tárolni - Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

Élelmiszerellátás és integráció

Az elmúlt évek válsághelyzeti megmutatták, hogy az élelmiszer-ellátás, az élelmezési önrendelkezés nemzetstratégiai, sőt, mára világos, hogy biztonságpolitikai kérdés is - mondta az agrárminiszter a Gyermelyi Zrt. mintegy hárommilliárd forintból épült, új gabonatárolóinak átadásán.

Nagy István a Gyermelyi Zrt.-ről elmondta, hogy a vállalatcsoport termékei előállítására egy teljesen zárt vertikális integrációt működtet, amely európai szinten is egyedülálló, és jelentős mennyiségi és minőségi biztonságot jelent az előállított termékeknél. Kiemelte, hogy azokban az ágazatokban van töretlen fejlődés és biztonság, ahol a legmagasabb szintű az integráció, mert ahol az integráció 50 százalék alatti, óriási problémákat okoz a kiszámíthatóság és biztonság hiánya.

Nagy István agrárminiszter beszédet mond a Gyermelyi Zrt. mintegy hárommilliárd forintból épült, új gabonatárolóinak átadásán Gyermelyen, 2023. november 2-án - Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

Nagy István fontosnak nevezte a magyar mezőgazdasági szereplők számára, hogy mindenki megtalálja a helyét és szerepét egy sikeres integrációban. Az integráció a magyar mezőgazdaság jövőjének kulcsa, a legkisebb termelőknek is biztonságérzetre van szükségük, csak a termelői együttműködés védi meg a magyar termelőket a piac bizonytalanságától - fűzte hozzá.

A miniszter arról is beszélt, hogy a malomipari termékek és a keményítő gyártásánál a Vidékfejlesztési Programban az ágazat 64 élelmiszeripari projektje nyert el támogatást 33 milliárd forintot megközelítő összegben.

Kancz Csaba, Komárom-Esztergom vármegyei főispán beszédet mond a Gyermelyi Zrt. mintegy hárommilliárd forintból épült, új gabonatárolóinak átadásán - Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

Támogatás és kapacitás

Tóth Béla, a Gyermelyi Zrt. igazgatóságának elnöke kiemelte, hogy egy malomipari vállalkozás sikeréhez megfelelő gabonatároló kell, ezért is döntöttek a beruházás mellett; a hárommilliárd forintból épített új silóikhoz 1,5 milliárd forint állami támogatást kaptak. Megjegyezte, hogy a 40 ezer tonnás kapacitású silókban hárommilliárd forint értékű gabonát tudnak tárolni.

A Gyermelyi liszt termékpályáját megalapozó növénytermesztési ágazata 8100 hektáron gazdálkodik, míg a központi telephelyen működő malmok teljes mértékben ellátják a tésztagyárat, miközben egyre bővül a lisztek értékesítése a hazai és a környező országok piacán. A vállalatcsoport Magyarország egyik legnagyobb tojástermelője is, évi 170 millió darab tojást termel.

Nagy István agrárminiszter (j), Erős Gábor, a térség országgyűlési képviselője (j2), Kókai Rita polgármester (k), Tóth Béla, a Gyermelyi Zrt. igazgatóságának elnöke (b2) és Kancz Csaba, Komárom-Esztergom vármegyei főispán (b) átvágja a nemzeti színű szalagot a cég mintegy hárommilliárd forintból épült, új gabonatárolóinak átadásán Gyermelyen - Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

Adatok Gyermelyről

A cégcsoport az elmúlt öt évben 22 milliárd forintot fordított beruházásokra, ennek és a piac bővülésének köszönhetően növelni tudta dolgozói létszámát, amely jelenleg meghaladja az 500-at.

A nyilvános cégadatok szerint a Gyermelyi Élelmiszeripari Zrt. 46,6 milliárd forintos nettó árbevétel mellett 2,9 milliárd forintnyi nyereséget realizált 2022-ben, míg a megelőző évben árbevétele 27,1 milliárd, adózás utáni profitja több mint 1,2 milliárd forintot tett ki.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Legújabb hirdetések

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Partner

A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK

2024.05.22.

A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja. 

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás