Hirdetés
Gyulai, békésszentandrási, óvári és sárvári cég is milliárdos fejlesztésekre kapott támogatást
Az Élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztése című felhívás eredményeképpen négy magyar élelmiszeripari vállalkozás jut összesen 15 milliárd forint értékű fejlesztési forráshoz a Megújuló vidék, megújuló agrárium program részeként. A 2021-ben meghirdetett pályázat eredményeképpen a húsfeldolgozással foglalkozó Békés megyei Gyulahús Kft. 4,8 milliárd forintot fordíthat üzemkorszerűsítésre. Az ugyancsak húsfeldolgozást és tartósítást végző Békés megyei székhelyű Hungaro-Food Kft. 3,8 milliárd forintért valósíthatja meg új üzemépületét egy zöldmezős beruházásban.
A Gyulahús és a Hungaro-Food fejlesztéseiről az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára beszélt. A tárca közleménye szerint Feldman Zsolt elmondta: napjainkban az élelmiszeripari ágazatnak nem csak rendkívüli körülmények között kell helytállnia, de a váratlan, korábban nem tapasztalt helyzetekre is reagálnia kell. Éppen ezért minden fejlesztés és beruházás kiemelten szolgálja azt a célt, hogy a hazai élelmiszeripar a magyar agrárgazdaság hangsúlyos, válságálló ágazata legyen - fogalmazott a politikus a Megújuló vidék, megújuló agrárium program részleteiről.

Milliárdok, nem csak reggelire
A tavaly meghirdetett pályázat eredményeképpen a húsfeldolgozással foglalkozó Békés megyei Gyulahús Kft. 4,8 milliárd forintot fordíthat üzemkorszerűsítésre. Az ugyancsak húsfeldolgozást és tartósítást végző Békés megyei székhelyű Hungaro-Food Kft. 3,8 milliárd forintért valósíthatja meg zöldmezős beruházás keretében új üzemépületét. A sajtelőállító Győr-Moson-Sopron megyei vállalat, a Profood Flexum Kft. ingatlanvásárlással bővítheti telephelyét, a baromfifeldolgozással foglalkozó Vas megyei Taravis Baromfi és Élelmiszeripari Kft. pedig 3,2 milliárd forintért építheti és bővítheti üzemét.
Hirdetés
A támogatás további részletei
Viski József, az Agrárminisztérium vidékfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára még korábban elmondta, hogy a 2021-2022-es átmeneti időszakban 1500 milliárd forintos keret áll rendelkezésre a vidékfejlesztésre. A nemzeti társfinanszírozás emelésével pedig ebből az összegből ha nem is korlátlanul, de a korábbi évekhez képest jóval nagyobb mennyiségben tudnak pályázatokat befogadni. Ismertetése szerint a tavaly év végén meghirdetett pályázatoknál már figyelembe vették az átmeneti időszakban elérhető forrásokat is. Így például az állattartó telepek fejlesztését és a kertészeti üzemek korszerűsítését célzó pályázatok keretösszegét a kezdeti 50, illetve 30 milliárd forintról az idén tavasszal előbbinél 260 milliárd forintra, utóbbinál 68 milliárd forintra növelték.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK
2024.05.22.A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés