Hirdetés
A fiatal gazdán túl, a tanyaprogramon innen
A fiatal gazdák induló támogatása épp, hogy csak lezárult, de a mezőgazdasági pályázatoknak ezzel közel sincs vége. Nézzük meg, mi várható a fiatal gazda benyújtott pályázatok elbírálása kapcsán, illetve mire érdemes készülni, ha részt szeretnénk venni a tanyaprogramban. Végezzen előminősítést is, segítünk!
Fiatal Gazda 2015
Az induló támogatásokkal kapcsolatos pályázatok mindig a legnépszerűbb kiírások közé tartoznak, és így volt ez az idei fiatal gazda pályázattal is. Az előzetes hírek szerint 6.000 pályázatnál is több érkezett be az MVH-hoz, amiket gyorsított eljárásban fognak elbírálni és a támogatásokat folyósítani. A rövid beadási időszak (15 nap!) miatt egyértelműen elmondható, hogy csak annak volt esélye, aki időben, sok esetben még a hivatalos megjelenés előtt elkezdte az előkészületeket és nem hagyta azt az utolsó pillanatra. Azok, akik az utolsó pillanatban döntöttek a beadás mellett, a legtöbb esetben kicsúsztak a határidőből és kénytelenek megvárni a következő beadási kört.
A pozitív bírálatban részesített pályázóknak pedig előreláthatóan a megszokott 105 naphoz képest, rövidebb idő fog a rendelkezésére állni hogy beadják a kifizetési kérelmüket, mert szeptember 30-ig ennek minden esetben meg kell történnie. A nyertesek listájának nyilvánosságra hozatala július közepe és augusztus közepe környékén várható. Addig csak a formai hiba miatt elutasított pályázók kaphatnak értesítést. A várható ponthatár még nem ismert, de a nagy számú pályázó miatt biztosra vehető hogy 100 felett less majd. Mint ismert, a 2014-es fiatal gazda pályázat első ponthatára 103 volt a 120 pontból, amit később levittek 90 pontra, a megnövelt keretösszeg miatt. Ez a megnövelt keretösszeg 24 milliárd Ft volt, aminek a mostani körben, kevesebb mint a fele áll a pályázók rendelkezésére. Persze a tavalyihoz hasonlóan idén is elképzelhető egy nagyobb keretösszegemelés, de ez egyelőre még nem borítékolható.
Hirdetés
Hamarosan várható az új ciklushoz kapcsolódó fiatal gazda pályázat kiírása!
Viszont azoknak sem kell elkeseredni, akik májusban lecsúsztak a beadásról vagy a ponthatárról, mert az új 2014-2020 Vidékfejlesztési Program egyik leginkább kiemelt pontja lesz a fiatal mezőgazdászok támogatása. Az említett induló támogatás, bár némileg módosul, így is sokaknak ez marad az egyetlen lehetősége arra, hogy saját gazdaságot indítsanak. Ehhez nyújt nagyon nagy segítséget a 40.000 eurós (12,5 millió Ft) vissza nem térítendő támogatás. A hírek szerint nyár végén már ki is írhatják a következő, már az új ciklushoz kapcsolódó fiatal gazda pályázatot. Így tehát azoknak sem kell sokáig várnia, akik most valamilyen okból nem kaptak támogatást.
Tanyaprogram 2015
A következő mezőgazdasági pályázat a tanyaprogram lesz, ami már a korábbi években is nagyon népszerű volt, több ok miatt is. Ez a program azon pályázóknak nyújt támogatást, akik már 2015.01.01. előtt tanyán laktak. Az említett pályázat heteken belül újra beadható lesz és a korábbi évekhez hasonlóan magánszemélyek, őstermelők, vállalkozók vagy akár családi gazdaságok is pályázhatnak.
Az idei tanyprogram főbb paraméterei a következők
Támogatás vehető igénybe 2015-ben is a tanyaprogram keretein belül, az alábbi térségekben lévő tanyák fejlesztésére:
- Bács-Kiskun megye
- Békés megye
- Csongrád megye
- Hajdú-Bihar megye
- Jász-Nagykun-Szolnok megye
- Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
- Pest megye: Ceglédi, Dabasi, Gyáli, Monori, Nagykátai, Nagykőrösi, Ráckevei, Szigetszentmiklósi, Vecsési járása
Várhatóan ezúttal is pár nap áll majd rendelkezésre, érdemes felkészülni, előminősítést végezni, a beadási sorrend is fontos!
Támogatást vehet igénybe:
Olyan magánszemély, őstermelő, vállalkozó, aki 2015. január 1-ét megelőzően tanyán élt.
Támogatott tevékenységek
Magánszemélyeknek, mezőgazdasági tevékenységet folytató őstermelőknek, egyéni vállalkozóknak és családi gazdálkodóknak
- a) tanyai lakóépület felújítása
- b) gazdálkodási célú épületek felújítása, építése
- c) gazdálkodási gépek, kisgépek, eszközök fejlesztése, beszerzése
- d) karám, kerítés létesítése, felújítása
- e) szaporítóanyag vásárlása, beszerzése
- f) állatállomány kialakítása bővítése
- g) tanya termékek feldolgozását biztosító feldolgozó kapacitások létesítése, fejlesztése
- h) tanyagazdaságok energetikai megújítása
- i) egészséges ivóvíz beszerzéséhez szükséges létesítmények beruházása
- j) környezetkímélő, egyedi szennyvíz-kezelése és elhelyezése
- k) tanyai lakó- és vagyonbiztonsági eszközök, rendszerek valamint a biztonságot fokozó kommunikációs eszközök beszerzése, telepítése
Pénzügyi adatok
- – támogatási intenzitás: 75-90%
- – vissza nem térítendő támogatás
- – előleg igényelhető maximum a támogatás 50%-áig
Amennyiben Ön is 75-90%-os támogatásból szeretné fejleszteni a tanyagazdaságát, és a fenti fejlesztési célok Önnek is hasznosak lehetnek, kérje díjmentes előminősítésünket (IDE KATTINTVA TÖLTHETI LE GÉPÉRE), és küldje vissza kitöltve az info@magro.hu e-mail címre!
Nagyon fontos, hogy a korábbi éveknek megfelelően, a pontszámok mellett az érkezési sorrend fog dönteni, és valószínűleg megint csak pár napig lehet beadni a pályázatokat, mert forráskimerülés miatt lezárják a beadást. Ezért a gyors pályázók közül kerülnek ki idén is a nyertesek!
Szerző: Miklovicz Péter, pályázati szakértő, palyaz.hu – Gordius Solutions Tender
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK
2024.05.22.A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés