Hirdetés
Fellélegezhetnek a hagymatermesztők, munkacsoport érkezik a segítségükre
A hagymatermesztésnek hazánkban komoly múltja van – gondoljunk csak a makói hagymára. Az ágazat versenyképessége azonban még így sem elég erős. A növelés érdekében most egy termelői munkacsoportot állított fel az agrárkamara.
Az elmúlt években fokozatosan csökkent a hagyma termőterülete hazánkban, így tavaly már csak 2 ezer hektáron termesztettek vöröshagymát és 915 hektáron fokhagymát. Ezekről a területekről körülbelül 65-70 ezer tonna vöröshagyma és 6-8 ezer tonna fokhagyma került a tárolókba. A hagymatermesztés csupán néhány megyére koncentrálódik Magyarországon. Vöröshagymát elsősorban Békés, Csongrád, Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megyében termesztenek a gazdálkodók, a fokhagyma termőterületének 85 százaléka pedig Csongrád megyében található.
A hagymaexportunk egyelőre nem túl acélos. Vöröshagymából elenyésző, 1-2 ezer tonna kerül külföldre, míg fokhagymából mindössze 6-800 tonna az exportált mennyiség éves szinten. Nem is mennek messzire a hagymaszállítmányok, Romániában és Szlovákiában landolnak rendszerint.
Hirdetés
Nagy a verseny, de most segíteni próbálják a hagymatermesztőketAz import esetében már magasabbak a számok. Németországból, Hollandiából, Ausztriából és Szlovákiából 15-18 ezer tonna vöröshagyma jön az országba, mintegy konkurensként a hazai termésnek. A hazánkba áramló fokhagyma pedig jellemzően kínai termék, ebből körülbelül 1400 tonna érkezik évente a hazai boltokba.
A most létrehozott munkacsoport célja, hogy amikor van magyar áru, akkor elsősorban azt árusítsák a hazai üzletláncok és csak holtszezonban adják a külföldi terményt. Egyébként a magyar hagymaszezon június elején indul, akkortól lehet kapni hazai termesztésű, áttelelő hagymát. Szabadföldi vöröshagyma és fokhagyma pedig majd augusztus végétől kerül a polcokra és egészen januárig lehet a magyar árut vásárolni.
A már említett termelői munkacsoporton túl más eszközökkel is próbálják segíteni a magyar hagymatermesztőket. Többek között segítik a tárolhatóság növelését is annak érdekében, hogy a hazai vöröshagyma minősége még betakarítás után fél évvel is megfeleljen a piaci igényeknek, ezzel tovább lehessen hazai termék a boltokban. Ezzel a termelők igencsak jól járnak majd, kevesebb termésük vész kárba, így több bevételük származhat a hagymatermesztésből – legyen szó vöröshagymáról vagy fokhagymáról.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK
2024.05.22.A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés