Hirdetés
Egyre több magyar gazda használja az agrárdigitalizáció technológiáit
A 26. Növénynemesítési Tudományos Napokat rendezte az MTA és a Magyar Növénynemesítők Egyesülete a szegedi Gabonakutatóban. A konferencia mindkét napján egymást követték a szakmai előadások és a villámposzterek. A rendezvényen az Agrárminisztériumot Feldman Zsolt képviselte. A mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár egyebek mellett beszélt arról, hogy az Európai Unió nagy támogatója az ökogazdálkodásnak. Erre források is rendelkezésre állnak, ám ezekhez nem olyan könnyű hozzájutni. A finanszírozás kiválósági alapon működik, a régi, beágyazott tagállamok mellett nem olyan könnyű labdába rúgni - mondta.
A Délmagyar írt róla, hogy a rendezvényen szóba kerültek azok a közfeladatok, amelyek egyben erősítik is a hazai mezőgazdaságot. Az eredményelvárásokat például 7 évre előre rögzíteni kell arról, hogy milyen legyen a talaj vagy éppen a víz terhelése.

A jelen és a jövő kulcsa az agrárdigitalizáció
A közeli jövő a szektor digitalizációja, amelynek következtében több, jobb minőségű és hozzáférhetőbb adat keletkezik az agráriumban, ami előre viszi az ágazatot. A politikus példaként azt a nagy mennyiségű talajmintavételt említette, ami az elmúlt években történt, ám a vizsgálat eredményei csak egy-egy a támogatás elnyeréséhez járultak hozzá, nem hasznosultak szélesebb körben. Feldman Zsolt szerint a növénynemesítők is egy pörgősebb és változatosabb közegben dolgoznak, de a technológia fejlődés ezt a hagyományosan időigényes munkát is segíti - írták.
Hirdetés
Elhangzott a gazdák részéről, hogy a vetőmag-felügyelet működése finoman fogalmazva sem tökéletes. Erre az államtitkár azt felelte, hogy a hatósági ügyek a kormányhivatalokhoz kerültek. A szervezeti rendszer a közeli jövőben nem fog változni, a meglévő kereten belül kell javítani a munkát. Hozzátette, hogy a nagyobb felelősség irányába mozdulnak el, ami több utólagos ellenőrzéssel jár majd. A szakmai diskurzus természetesen folytatódik - írták.
Vízháztartás
Szóba került a Duna-Tisza közének rossz termőképességű, vízhiányos talaja, ami nem érte váratlanul a Bács-Kiskun megyei Izsákról származó államtitkárt. Elmondta, hogy inkább a meglévő, de elhanyagolt öntözési infrastruktúrára tudnak koncentrálni, illetve arra támogatást biztosítani, nagy összegű zöldmezős beruházás egyelőre nincs napirenden - mondta.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK
2024.05.22.A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés