Hirdetés
Egy juhász és 17 birka halt meg a romániai vonatbalesetben
Bizarr vonatbaleset történt vasárnap Romániában, az áldozat egy juhász és 17 birka volt. Vonatsíneken terelte át juhait egy juhász a Prahova megyei Buda és Ploieşti nyugati vasútállomása között, ami végzetesnek bizonyult mind a 60 éves férfi, mind 17 juh és egy kecske számára. A Bukarest és Brassó között közlekedő 3012-es számú vonat mozdonyvezetője nem tudott időben lefékezni ahhoz, hogy elkerülje a gázolást, így a juhász és a nyáj jelentős része is vonat alá került.
Az erdélyi Főtér írta meg, hogy a helyszínre a Parhova megyei katasztrófavédelem több egységét is riasztották. Tűzoltókat, rohammentősöket és a roncsvágáshoz szükséges műszaki mentőket küldtek oda. Az említett szakaszon jó ideig leállt a vasúti forgalom. A vonaton utazó 13 személynek nem lett baja, de a juhász életét már nem tudták megmenteni.

Emberölés miatt vizsgálja a rendőrség a vonatbaleset körülményeit
A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés gyanúja miatt indított eljárást. Nem először fordul elő, hogy egész juhnyájat gázol el a vonat Romániában, ugyanakkor a vonatbalesetek is meglehetősen gyakoriak. A vasúti infrastruktúra siralmas állapota, a vadátjárók hiánya, és emberi mulasztás – például részeg mozdonyvezetők – egyaránt közre játszik ebben. Jelen esetben nem tisztázottak még a körülmények - írta a portál.
Hirdetés
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK
2024.05.22.A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés