Hirdetés
Egy egész birkanyájat tépett szét a pitbull
Nem először szökött be a skanzen területére az a kutya, amelyik most több vemhes juhot is lemészárolt. Ezt megelőzően, először december elején a reggeli órákban szökött be a Szennai Skanzen területére a vérengző eb, így már másodszor tett kárt a vemhes birkaállományban. Decemberben két anyajuhot ölt meg, két másikat pedig súlyosan megsebesített.
Az igazi vérengzést azonban most történt, amikor rátámadt öt anyajuhra és egy kosra is. Két állat azonnal szörnyethalt, a többi pedig olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az állatorvosok sem segíthettek rajtuk, el kellett altatni őket. A szörnyűséget a múzeum területén szolgálatot teljesítő őr vette észre, aki próbálta elzavarni a kutyát, de nem járt túl nagy sikerrel, mert őt is próbálta megtámadni - írta meg a naphíre.hu.

Ezek után a biztonsági őr értesítette a Szennai Skanzen munkatársait, akik megkezdték a helyszín biztosítását, valamint az állatok ellátását és a kárfelmérést. A helyszínen mindkét támadás alkalmával állatorvos segédkezett, aki megvizsgálta a sérült és halott állatokat is, valamint fotódokumentációt és feljegyzést készített a látottakról. A körzetes rendőr a települést végig járva rátalált az ebre, egy amerikai staffordshire terrierre, hatósági jelenlét mellett azonosították, így a gazdája felelősségre vonható.
Hirdetés
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK
2024.05.22.A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés