Hirdetés
Drágult a vágósertés és a gyümölcsökért is többet kell fizetni
Júniusban a mezőgazdasági termelői árak 2,5 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban, a májusi 4,5 százalékos emelkedés után. A növényi termékek ára az előző havinál nagyobb mértékben, 3,1 százalékkal csökkent, az élő állatok és állati termékek felvásárlási ára a májusi 15,0 százaléknál lassabban, 12,7 százalékkal emelkedett - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A gabonafélék ára 7,2 százalékkal csökkent tavaly júniushoz viszonyítva, a burgonya 21,4 százalékkal lett olcsóbb, a zöldségfélék ára viszont csak 0,8 százalékkal mérséklődött, míg a gyümölcsök 17,7 százalékkal drágultak.
Az élő állatok felvásárlási ára 8,7 százalékkal, ezen belül a vágósertés ára 19,2 százalékkal emelkedett, és 451 forintos kilónkénti átlagára évek óta a legmagasabb volt.
Hirdetés
Sokat drágultak a gyümölcsök júniusraA csirke 2,8 százalékkal olcsóbban kelt el, az elmúlt öt hónapban a vágócsirke felvásárlási ára kilogrammonként 250 forint körül stagnált.
Az állati termékek 23,3 százalékkal drágultak, a tej ára 31,7 százalékkal emelkedett, literenként 92 forintra, a tojás 2,7 százalékkal lett drágább.
Az idei első fél évben a mezőgazdasági termelői árak 2,1 százalékkal növekedtek az előző év azonos időszakához viszonyítva. Ezen belül a növényi termékek ára 3,0 százalékkal csökkent, az élő állatok és állati termékeké 12 százalékkal emelkedett. A zöldségfélék ára január-júniusban 4,2 százalékkal csökkent, a gyümölcsöké 9,6 százalékkal nőtt. A burgonya ára 7,4 százalékkal csökkent, a vágósertés ára 25, a tej ára 24 százalékkal emelkedett.
Az első fél évben a mezőgazdasági termelés ráfordítási árai 1,2 százalékkal mérséklődtek. Az agrárolló - a mezőgazdasági termelőiár- és ráfordításiár-index hányadosa - értéke 103,3 százalék volt az első fél évben azaz a felvásárlási árak emelkedése meghaladta a költségek növekedési ütemét.
A folyó termelőfelhasználás árszínvonala 1,6 százalékkal csökkent, ezen belül az energia költségek 8,4 százalékkal emelkedtek a takarmányok ára 6,2 százalékkal csökkent.
A mezőgazdasági beruházások árszínvonalának 1,7 százalékos emelkedését az épületek 4,9 százalékos drágulása okozta, mert a gépek ára 1,0 százalékkal alacsonyabb volt, mint a tavalyi első félévben.
Forrás: magyarmezogazdasag.hu
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK
2024.05.22.A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés