Hirdetés
Dél-Amerikában szója-betakarítás, Európában napraforgóvetés
A dél-amerikai országokban már javában folyik a szójabab betakarítása és az előrejelzéseknek megfelelően rekordtermés várható. Az importőrök figyelme most az USA felé fordul, ugyanis Brazíliában a fuvarozók, Argentínában pedig a kikötői munkások munkabeszüntetése gátolja a termény piacra jutását.
Eközben Észak-Amerikában már vetik a szóját. Az USDA adatai szerint a munkálatok jó ütemben haladnak, már a 13 százaléknyi vetésterületre elvetették a vetőmagokat (viszonyításképpen: tavaly ilyenkor a vetőmag 5 százalékát tudták elvetni).
De térjünk át Európára. Ukrajnában 4,2 millió tonnás terményt várnak idén a szakemberek, melynek kétharmada kerülhet exportra. Az ágazat fejlődésének köszönhetően a belpiaci feldolgozás is bővül. Az UkrAgroConsult tanácsadó ügynökség adatai szerint 2018-ig a kibocsátás 5 millió tonnára, a sajtolókapacitás 6 millió tonnára (+81 százalék) nőhet.
Hirdetés
Magyarországon a legutóbbi adatok szerint a tervezett 63 ezer hektáros vetésterület 35 százalékán sikerült idáig elvetni a szóját.
Már javában sárgulnak a repcetáblák MagyarországonUkrajnában a napraforgóvetéssel is jól haladnak a gazdák, 1,4 millió hektáron már megtörtént a vetés. A szójával ellentétben a napraforgómag nem kerül exportra, szinte teljes egészében olajgyártásra használják fel azt. Az ótermésű napraforgómag Ukrajnában igen drága, 125-130 ezer forintnak megfelelő valutát kérnek érte tonnánként, míg a Budapesti Értéktőzsdén 111 ezer forintért már lehet napraforgót venni. A fizikai piacon még alacsonyabb áron lehet megvenni a napraforgómagot, 104-106 ezer forintos áron cserélhetett gazdát a termény április 2. és 3. hetében. A vetés is jól halad, a 628 ezer hektáros vetésterület 83 százalékán már elvetették a magokat a gazdák.
A várhatónál több repce lehet idén Európában. Az Európai Bizottság a márciusihoz képest felfelé, azaz 3,35 tonna/hektárra korrigálta az idei uniós repcemaghozammal kapcsolatos várakozásait. Eközben a párizsi árutőzsdén drágul a repce, köszönhetően a szűkös készleteknek. Így jelenleg 383 euró/tonna áron lehet repcét venni. A 2015-ös termést tekintve bíztatóak a kilátások, épp ezért a 2015 augusztusára szóló jegyzések már csak 344 euró/tonna árról szólnak. A Budapesti Értéktőzsdén az augusztusi lejáratú repce 101 ezer forint/tonna értéken áll, míg a fizikai piacon 105 ezer Ft/tonna áron alakul a repce ára.
Forrás: AKI
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK
2024.05.22.A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés