Hirdetés
A budapestiek is szeret(né)nek kertészkedni
Nem hogy csökkenne, épphogy nő az érdeklődés a fővárosi közösségi kertek iránt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) szervezésében ezért újabb közösségi kertek nyílnak a IX., X., XI. és a XX. kerületek vonzásában. A városi kertművelés egy másik formája is alakulóban, ezzel foglalkozik a 13. kerületi újlipótvárosi civilek által létrehozott Belső Kertek Csoport. Céljuk a városi belső udvarok zöldítése, „szabadtéri nappalik” kialakításának elősegítése.
A hónap végén megnyílt az eddigi legnagyobb közösségi kert, mérete 2600 négyzetméter, ahol még mintegy 40 parcella vár gazdára. A Közösségi Kertek programvezetője, Kertész Mónika, aki elmondta, a kertek nem fedezik egy átlagos, 4 fős család zöldség és gyümölcs szükségletét. Ennek ellenére kiválóan alkalmasak arra, hogy a városban élők kiélhessék kertészkedési igényüket, biztos forrásból, egészségeset ehetnek, valamint új kapcsolatokat alakíthassanak ki.
Finta Sándor, Budapest főépítésze (balra) gödröt ás a főváros legnagyobb közösségi kertjének hivatalos megnyitóján a IX. kerületi Soroksári Fotó: Mohai Balázs (MTI)A Közösségi Kertek létrejöttével így a városiak, és a főváros is nyer, mivel az elhagyatott, szabadon álló területeket hasznosítják. A parcellák átlagosan 6-8 négyzetméteresek, művelésükre hosszú távú szerződést köt a KÉK az azt használókkal. Megújítani és felmondani a terményidőszak végén vagy elején van lehetőség. A használóknak a KÉK gyakorlatilag mindent biztosít: a földet és vizet biztosítja, eszközöket, tanácsadást, alapanyagokat és különböző programokat.
Hirdetés
Frissen elültetett facsemetét locsolnak az új pesti közösségi kertben Fotó: Mohai Balázs (MTI)
A parcellákra még lehet pályázni, de javasolt környékbeli lakosnak, vagy ottani munkahellyel rendelkezőknek jelentkezni. Ha Ön is szeretne egy kis saját kertet, ahol zöldséget, gyümölcsöt termeszthet, jelentkezzen IDE KATTINTVA!
| Sokféle kerti praktika kering az interneten, most egy olyannal ismertetjük meg a Kedves Olvasót, amit kicsiben és nagyban is bátran alkalmazhat. Előzze be a szomszédot, legyen szebb, nagyobb, és finomabb paradicsoma idén! Katt a részletekért! |
A városi kertművelés egy másik formájával foglalkozik a 13. kerületi újlipótvárosi civilek által létrehozott Belső Kertek Csoport. Céljuk a városi belső udvarok zöldítése, új funkciókkal való megtöltése, „szabadtéri nappalik” kialakításának elősegítése. Ennek érdekében mintaprojekteket indítanak és kísérnek végig, és egy olyan tudásbázist terveznek létrehozni, ami összeköti és segíti a társasházi közösségeket, önkormányzatokat, szakembereket és finanszírozókat a városi zöldterületek ilyen irányú fejlesztésében. Az érdeklődőnek pályázati lehetőségek megismertetésével, szaktanácsadással segítenek, valamint lehetőséget biztosítanak már megvalósult városi kertek tulajdonosaival való eszmecserére.
A csoport május 28-án az első ízben megszervezett Belső Kertek Fesztiválján mutatkozott be a szélesebb nyilvánosság előtt, ahol a résztvevők megismerkedhettek a társasházak számára udvarzöldítésre, kertépítésre elérhető pályázati lehetőségekkel, valamint sikeresen megvalósult kertek gazdáival is találkozhattak, akik beszámoltak a pályázati folyamatról, a kertépítés, kerttervezés sikereiről és nehézségeiről.
A csoport elérhető a Facebook-on/Belső Kertek Csoport.
https://www.facebook.com/groups/761191583996729/
A május 28-i Belső Kertek Fesztiválja fotói itt találhatók:
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK
2024.05.22.A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés