Hirdetés
Brutális üzemanyagárakat jelez előre a Világbank
Baljós előrejelzések jelentek meg az olajár emelkedése kapcsán. Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatója az ATV Egyenes beszéd című műsorában csütörtök este elmondta, hogy a Világbank előrejelzése szerint radikális olajár-emelkedést hozhat az ukrajnai, illetve az izraeli háború együttes fennmaradása, ami miatt a közeljövőben jelentősen növekedhet az üzemanyagok ára.
Az elemzések szerint akár a 150 dolláros rekordot is meghaladhatja egy hordó Brent olaj ára, ha eszkalálódik az Izrael és a Hamász közötti konfliktus. Az elemző úgy gondolják, hogy mindez az olajellátásban súlyos gondokat okozna, de emellett az élelmiszerárak is magasabbra emelkednének.

A jövőbeli árakról Hernádi kifejtette, hogy január 1-től 41 forinttal fog emelkedni a jövedéki adó.
Hirdetés
A harcok kitörésekor 90 dollár fölé emelkedett a kőolaj ára, de azóta kisimult ez a szint, mert nem alakult ki ellátási zavar. A földgáz is drágult 50 százalékkal, mert Izrael leállította a saját gázkitermelését, és Egyiptomból vezetéken vásárol ebből az energiahordozóból.
A következő időszak árára az is jelentős kihatással lesz, hogy Irán és Szaúd-Arábia mit reagál a fennálló helyzetre. Az energiapiaci szakértők között ökölszabály, hogy a világpiacon egy százaléknyi termeléscsökkenés 10 százalékkal emelheti meg az árat.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK
2024.05.22.A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés