Hirdetés
Az uniós klímarendelet a hazai mezőgazdaságot is nehéz helyzetbe hozza
Végrehajtási szakaszába lépett a párizsi klímaegyezmény. A napokban megszavazott intézkedések kihatnak a mezőgazdaságra is ezért a magyar gazdálkodóknak is lesz bőven tennivalójuk az ügyben.
A párizsi klímaegyezmény célja, hogy 2030-ra 40 százalékkal csökkentse az Európai Unió a károsanyag-kibocsátását az 1990-es szinthez képest. Az uniós vállalást kötelező nemzeti célokra bontották le, amelyek érintik a mezőgazdaság területét is. Az elemzések szerint hazánknak 7 százalékos károsanyag-kibocsátás csökkentést kell végrehajtania, melyből a mezőgazdaságban dolgozók is ki kell, hogy vegyék a részüket.
A hígtrágya kijuttatása is komoly károsanyag-kibocsátással járA mezőgazdaságon belül ugyanis az állattenyésztés és a növénytermesztés is felelős az üvegházhatású gázok légkörbe jutásáért. Az ammónia kibocsátás 99 százaléka például az állattenyésztéshez, a hígtrágyázáshoz és a szintetikusnitrogén-tartalmú műtrágyázáshoz volt köthető hazánkban, 2015-ben. Ugyanebben az évben a nitrogén-oxidok tekintetében szintén a mezőgazdaság volt a legszennyezőbb, 25 százalékos nemzetgazdasági részesedéssel.
Hirdetés
2013-ban a metán esetén a teljes kibocsátás 37 százaléka a mezőgazdasághoz, a dinitrogén-oxid esetén a teljes szennyezés 79 százaléka a mezőgazdasághoz volt köthető – írja a nak.hu.
Látható tehát, hogy a mezőgazdaság az egyik leginkább környezetszennyezőbb ágazat hazánkban, így a kibocsátás visszaszorításáért nagymértékben a gazdálkodóknak kell tenniük a jövőben.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK
2024.05.22.A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés