Hirdetés
Az erdélyi lótenyésztést segítő program indult
Elindult az erdélyi lótenyésztést segítő program, amely keretein belül Nagy István agrárminiszter négy mént adott át a hortobágyi mátai majorban. A méneket erdélyi gazdákhoz szállítják.
Az agrárminiszter kiemelte, hogy a kormány számára fontos, hogy a Kárpát-medence hagyományaira építve a magyar lótenyésztés ismét a világ élvonalába kerüljön, így tartozik az agrártárcához hét nemzeti ménes is. A szakemberek ezekből választottak ki négy mént, amelyek kihelyezésével segítik az erdélyi lótenyésztést, lótartást, valamint a mezőgazdaság fellendítését.

A lovak két Hargita megyei tartóhoz, illetve két Kolozs megyei állomásra kerülnek, Tordára az Őrségi Nemzeti Parkból egy hidegvérű muraközi, Magyarfenesre a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. méneséből egy nóniusz. Gyergyószárhegyre a Bükki Nemzeti Park méneséből egy szintén védett, őshonos magyar lófajta, egy mezőhegyesi félvér kerül, míg Gyergyóremetén a Bábolnai Nemzeti Ménesbirtokon tenyésztett angol telivér segíti az erdélyi lótenyésztés fellendítését –mondta Nagy István.
Hirdetés
Az agrárminiszter hozzátette, hogy a felajánlott mének fedeztetésre szolgálnak amellett, hogy népszerűsítik az őshonos fajtákat, illetve az angol telivért, amely több magyar lófajta kialakításában is fellelhető. Ezt követően figyelemmel kísérik, hogy a kihelyezett mének közül melyik fajta, milyen hatással lesz az erdélyi heterogén ménállományra mind küllemben, mind pedig munka- vagy sportteljesítményben.
Az eredményeket szakemberek értékelik majd, akik döntenek afelől, hogy a mének maradjanak Erdélyben, vagy pedig kerüljenek hazaszállításra az eredeti ménesükbe. A rendezvény végén Nagy István számadó oklevelet adott át a hortobágyi gulyásoknak, pásztoroknak és csikósoknak, akik beszámoltak a múlt évben tapasztalt szaporulatról.
Forrás: kormany.hu
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK
2024.05.22.A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés