Hirdetés
A koronavírussal bővült a vis maior lehetőségek köre
A gazdálkodók immár hivatalosan is hivatkozhatnak a koronavírus-járvány miatti elháríthatatlan külső okra. Minden termelő vis maiort jelenthet, ha igazolni tudja, hogy a számára előírt támogatási feltételt – például értékesítési problémák miatti bevétel-elmaradás, építéshez kapcsolódó határidő teljesítésének ellehetetlenülése – a veszélyhelyzet alapjául szolgáló járványveszély miatt vagy a veszélyhelyzet miatt elrendelt korlátozásra visszavezethetően nem tudta teljesíteni.
A NAK írta meg, hogy az egyes támogatásokban vállalt kötelezettségek teljesítéseihez kapcsolódó, az elháríthatatlan külső ok (vis maior) esetén alkalmazandó egyes szabályokról és a vis maiorral összefüggő egyes miniszteri rendeletek módosításáról szóló 94/2015. (XII. 23.) FM rendelet módosítása révén bővült a vis maior-események köre a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III. 11.) Kormányrendelet alapján.

Amennyiben jogszabály nem zárja ki, a Magyar Államkincstár vis maiorként ismer el olyan, a rendelet szerint igazoltan bekövetkezett rendkívüli körülményt, cselekményt vagy eseményt (a továbbiakban együtt: esemény), amely előre nem látható, és amelynek következményeit az adott helyzetben általában elvárható gondosság tanúsítása esetén sem, vagy csak aránytalan mértékű beavatkozással lehetett volna elhárítani.
Hirdetés
A vis maior bejelentés benyújtása
Az esemény bekövetkezésére vonatkozó bejelentést, valamint az esemény bekövetkezését igazoló dokumentumokat elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül kell benyújtani az erre szolgáló elektronikus felületen.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK
2024.05.22.A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés