Hirdetés
A huszadával kevesebb az osztrák almatermés az idén, mint tavaly
Az osztrák statisztikai hivatal végleges adatai szerint a 2021-es belföldi almatermés volumene 152 ezer tonna lett, aminek háromnegyedét Stájerországban takarították be. Az eredmény 5 százalékkal marad el a megelőző évi terméstől. A visszaesés hátterében a késő tavaszi fagyok állnak. Ugyan a virágok képződése még megfelelő volt, a fagyok és a hűvös időben kevesebbet repülő méhek miatt a termésberakódás már korlátozott volt és meg is késett. Ez a gyümölcsméret csökkenésében is jelentkezett.
Az osztrák körtetermés szintén elmaradt a 2020-as mennyiségtől, a 7700 tonnás volumen 6 százalékos csökkenést jelent a 2020-as szinthez képest - írta a FruitVeB. Európában a kedvezőtlen időjárás miatt 2020-ban is kevesebb gyümölcs termett, mint a megelőző évben. Az Európai Unió almatermése 1 százalékkal 10,7 millió tonnára mérséklődött 2020-ban az egy évvel korábbihoz képest. Lengyelországban 17 százalékkal nőtt a termés, Olaszországban nem változott, míg Franciaországban 13 százalékkal csökkent (WAPA, 2020). Németország a közösség legnagyobb almaimportőre, ahol a kibocsátás 3 százalékkal emelkedett (Destatis, 2021). Az EC (2020c) szerint az unió almatermelése kisebb termőterületen, de növekvő hozamok mellett várhatóan stabil marad a következő években. Az unióban az előző évinél 12 százalékkal több körte termett 2020-ban (WAPA, 2020).

Visszaesés volt a megelőző években is
Az AKI PÁIR becslése szerint az összes gyümölcstermés 20 százalékkal 585 ezer tonnára csökkent 2020-ban a 2019. évihez képest. A kajszi (–85 százalék) és az őszibarack (–62 százalék) terméskiesése a legnagyobb, de almából és körtéből csaknem fele annyi termett, mint 2019-ben. Az ipari alma importja 54 százalékkal esett vissza, a friss fogyasztásra szánt alma behozatala 19 százalékkal nőtt. Az alma felvásárolt mennyisége 6 százalékkal nőtt. A friss fogyasztásra szánt alma kivitele 38 százalékkal, az ipari alma exportja 56 százalékkal zuhant.
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK
2024.05.22.A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés