Hétfőn a napos dunántúli tájakon is erősen megnövekszik a gomolyos felhőzet, sokfelé várható gomolyfelhő. Az egybefüggőbb csapadékzóna délutánra északkelet felé levonul, mögötte hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Helyenként - főként a középső és északi tájakon - kialakulhatnak záporok. Az északkeletire, keletire forduló szelet elsősorban a Nyugat-Dunántúlon és az északkeleti tájakon kísérhetik élénk lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 15 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő.

Estétől aztán a gomolyfelhők összeesnek, a záporok megszűnnek, de a Nyugat-, Észak-Dunántúlon újból erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, máshol ez inkább csak átmenetileg valószínű. Az éjféli óráktól a Dunántúl nyugati tájain fordulhat elő eső, zápor, a Kőszegi-hegységben esetleg havas eső, havazás. Átmenetileg mérséklődik a légmozgás, majd a hajnali óráktól ismét egyre több helyen megélénkül az északkeleti, keleti szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 7 fok között alakul, de északkeleten ennél pár fokkal hidegebb is lehet, néhol gyenge fagy nem kizárt - prognosztizálja a met.hu.

Minimum és maximum hőmérsékletek április 25-én

Kedden az ország keleti felén, harmadán délutánig kevésbé felhős helyek is előfordulnak, majd estefelé ott is egyre nagyobb területen borul be az ég. A Nyugat-Dunántúl mellett délután, estefelé másutt is egyre több helyen alakul ki eső, zápor, egy-egy zivatar is lehet. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik az északkeleti, keleti szél. A csúcshőmérséklet 10 és 20 fok között várható, nyugaton lesz a hűvösebb, keleten az enyhébb idő.

Szerdán nagyrészt borult lesz az ég, majd napközben az Alföld déli és keleti felén felszakadozik a felhőzet, és arrafelé néhány órára kisüt a nap. Éjjel sokfelé, napközben egyre inkább a Nyugat-Dunántúlon és az ország északi felén várható eső, zápor, majd estefelé egyre többfelé megszűnik a csapadék. A Dunántúlon az északnyugati, másutt a délnyugati, nyugati szelet kísérik erős, néhol viharos széllökések. A hajnali 5, 12 fokról 7 és 17 fok közé emelkedik a hőmérséklet, északnyugaton lesz a hidegebb, délkeleten a melegebb idő.

Csütörtökön gomolyfelhős, napos időre van kilátás, elszórtan zápor kialakulhat. A nyugatias szél megélénkül, helyenként megerősödik. A minimum-hőmérséklet általában 1 és 6 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél hidegebb lehet. A csúcshőmérséklet 10 és 16 fok között valószínű.

Pénteken szintén gomolyfelhős, napos időre számíthatunk, elszórtan zápor előfordulhat. A nyugati, délnyugati többfelé megélénkül, néhol megerősödik. A hőmérséklet hajnalban általában 1, 6 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken hidegebb is lehet. Délutánra 12, 19 fok közé melegszik fel a levegő.

Szombaton gomolyfelhős napos idő valószínű. Néhol zápor kialakulhat. A déli, délkeleti szél több helyen megerősödik. A hajnali 3, 10 fokról délutánra 15, 21 fokig emelkedik a hőmérséklet.

Vasárnap nagyrészt derült időre számíthatunk, csapadék nem várható. A délkeleti, déli szél több helyen megélénkül, néhol megerősödik. A hőmérséklet hajnalban 4, 11, délután 16, 23 fok között valószínű.

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Legújabb hirdetések

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Partner

A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK

2024.05.22.

A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja. 

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás