Hirdetés
900 milliárd forint jut jövőre a mezőgazdaságra
Néhány nappal ezelőtt elfogadta az országgyűlés a 2018-as büdzsét, melyben a mezőgazdaságról is szó volt. A jövő évi költségvetésben az agrár- és vidékfejlesztési támogatások összege megközelíti a 900 milliárd forintot, 51 milliárd forinttal haladja meg az ideit.
Az Országgyűlés által nemrég elfogadott 2018-as büdzsében a Földművelésügyi Minisztérium (FM) teljes költségvetése az előző évhez képest tíz százalékkal, 209 milliárd forintra emelkedett. Ez az összeg lehetővé teszi, hogy például az iskolatej- és gyümölcsfogyasztás támogatási programokra harminc százalékkal többet fordíthasson a tárca. Közben emelkedik a szakiskolákra fordítható források nagysága is, az állatbetegségek megelőzésére mintegy 2 milliárd forint jut, és 14 milliárd forinttal nő a közvetlen termelői támogatások összege is.
Rengeteg pénzt kap jövőre is az agrárium, de úgy tűnik, jó helyre megy a sok támogatásVisszatérve az oktatásra: a szakiskolákban mostanra egységesítették a képzéseket, valamint elkezdődtek az oktatási épületek energetikai korszerűsítései és a gépbeszerzések is. Szakértők szerint az elmúlt hét évben a magyar mezőgazdaság és gazdatársadalom bebizonyította, hogy nélkülük nincs gazdasági és exportnövekedés.
Hirdetés
Néhány év alatt 55 ezer új munkahely jött létre az ágazatban, miközben többet termel a mezőgazdaság, egyre több gazda és vállalkozás dolgozik ezen a területen, illetve el lehet látni a hazai és a külső exportpiacot a jó minőségű magyar élelmiszerrel. A mezőgazdasági beruházások az első negyedévében jelentősen, 46 százalékkal bővültek, a gazdák 64 milliárd forintot költöttek fejlesztésre. Döntően traktorokat, kombájnokat és permetezőgépeket vásároltak, ez a beruházási összeg az elmúlt hét év legmagasabb értéke.
Forrás: magyarmezogazdasag.hu
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
A vízhiány és az állattenyésztés összefüggéseiről adott ki közleményt a NAK
2024.05.22.A NAK közleménye szerint téves állítás terjed az európai közbeszédben az állattenyésztéssel kapcsolatban. Míg az állattenyésztés-ellenes narratíva képviselői rendre azt hangoztatják, hogy az ágazat veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket, a tények mást mutatnak. Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének nagy részét a zöld víz, azaz a csapadék biztosítja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés